Április elsején Kertész Imre-emléknap

A Magvető Kiadó, a Szépírók Társasága és a Kelet Kávézó közös rendezvényével Kertész Imrére emlékezik április 1-én. Ekkor lesz egy éve és egy napja, hogy meghalt Kertész Imre.
A gyászév letelte lehetőség arra, hogy közelebbről is megnézhessük Kertész örökségét, hogy a tapasztalatainkat megosszuk egymással, és az életmű újraolvasásával emlékezzünk rá. Az emléknap címe Kertész egyik művének címét és alkotó szellemiségét idézi. Ekképpen lesznek nyomok Kertész Imre mondatai és jellegzetes motívumai, különleges alakzatai. Életműve maga is egy nyomozás, s az olvasás is nyomolvasás.
Az emléknap egyik része egy városséta lesz Kertész gyerekkorának meghatározó terei körül Szegő János vezetésével. A séta után az emlékest a Kelet Kávézóban folytatódik. Itt Gács Anna, Turi Tímea, Fehér Renátó, Krusovszky Dénes és Spiró György olvassa fel az alkalomra írt rövid írását Kertész Imréről. Az elhangzottakra Sándor Iván reagál, majd Ágoston Béla zenél. Az est végén lehetősége lesz minden jelen lévő olvasónak a saját fontos-meghatározó Kertész-szövegét felolvasni.
Program:
Április 1., 16.00: Kertész Imre Pestje
Városséta Szegő János vezetésével, beszélgetéssel és felolvasással a különböző helyszíneken. Találkozás a Klinikák metróállomás bejáratánál. A séta körülbelül két óra hosszú, és a Keleti pályaudvarnál ér véget, majd a jelenlévők közösen átmennek az emlékestnek helyet adó Kelet Kávézóba. Kertész Imre szülőházánál lehetőség lesz kavics, illetve mécses elhelyezésére. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges a keletkult@gmail.com e-mail címen.
19.00: Kertész Imre öröksége
Kelet Kávézó (1115, Bartók Béla út 29.)
Felolvasnak: Fehér Renátó, Gács Anna, Krusovszky Dénes, Sándor Iván, Spiró György, Szűcs Teri és Turi Tímea
Zenél: Ágoston Béla
21.00: Felolvasás Kertész Imre műveiből
Aki szeretne felolvasni, maximum néhány perces részletet hozzon. Az alábbi email címen kell jelezni a felolvasási szándékot, a felolvasandó mű, szövegrészlet megadásával: keletkult@gmail.com.

2017, márc, 27