Április 16-án tartják az idei Élet Menete felvonulást

Április 16-án, vasárnap, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján tartják az Élet menetét. A holokauszt áldozataiért évről évre megrendezett emlékséta idén a “Cipők a Duna-parton” emlékműtől indul és a Clark Ádám térre érkezik – közölték a szervezők a programot beharangozó sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.
Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke ismertette: a program fél háromkor kezdődik, a köszöntők után a menet háromkor indul el a sófár hangjára.
A rendezvényen beszédet mond mások mellett Konrád György író, Szántó T. Gábor író, Szinetár Miklós rendező és Aharon Tamir, az Élet Menete nemzetközi szervezet igazgatója.
A gyülekezés idején Kasai Jnoffin, dominikai születésű előadóművész a Clark Ádám téren pedig Oláh Gergő és a Roma Soul zenél majd a menet résztvevőinek.
Az idei program különlegessége, hogy a megemlékezés végén a résztvevők útnak indítják Hajdú Péter amatőr hosszútávfutót, aki nyolc nap alatt 420 kilométert futva érkezik meg Auschwitzba, ahol csatlakozik a nemzetközi Élet Menetéhez – közölte Gordon Gábor. Hajdú Pétert egy-egy szakaszon bárki elkísérheti, aki egyetért a sportoló és az Élet Menete üzenetével, és így akar jelképesen tenni a gyűlölködés és a rasszizmus ellen – hangzott el.
A szervezők elmondták, az első látásra nem túl szerencsés helyzet, hogy idén a rendezvény egybeesik húsvét vasárnappal és a pészach hatodik napjával, igazából erősítheti a program résztvevőit, hiszen ezek az ünnepek „egyfelé tartanak”.
Kardos Péter főrabbi, holokauszt-túlélő hangsúlyozta: “fiatalok nélkül nincs értelme az emlékezésnek, és az idén 15. alkalommal megszervezett menet képes elérni azt a korosztályt is, amelyikkel a rabbik és a holokauszt-túlélők csak ritkán találkozhatnak. Ezért is felbecsülhetetlen érték ez a program a holokauszt óta felnőtt három generáció számára.” – mondta a zuglói zsinagóga főrabbija.

2017, ápr, 04