Áder János: "Soha többé nem jöhet olyan idő, amikor magyar a magyar ellen fordul"

aderÁder János köztársasági elnök felhívása a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.
“Köszönetem és tiszteletem fejezem ki a hazai rádiók és televíziók mindazon szerkesztőségeinek, vezetőinek és tulajdonosainak, akik 2014. január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján Európában is példaértékű összefogással megteremtették a közös emlékezés lehetőségét. Akkor azzal a kéréssel fordultam hozzájuk, hogy január 27-én, az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának évfordulóján este 7 órakor néma gyásszal emlékezzünk meg azokról a honfitársainkról, akiknek életét elvette a világot lángba borító nemzetiszocialista diktatúra.
A politikai nemzetünknek okozott veszteség mindig jóvátehetetlen és pótolhatatlan. Azok a vészterhes idők történelmünk legsötétebb fejezetei közé tartoznak. A deportálások következtében Magyarország polgárainak százezreit fosztották meg hazájuktól és életüktől. Ők azok közé tartoztak, akiket az állami szintre emelt gyűlölet, kirekesztés és a kollektív üldözés terrorgépezete tett a 20. század történelmének vértanúivá.
A haláltáborok ártatlan áldozatává lett honfitársaink emléke arra figyelmeztet minket, hogy nekünk, ma élő magyaroknak és minden utánunk jövő nemzedéknek örök időkre szóló erkölcsi feladatot jelent testvérként vigyázni egymásra. Soha többé nem jöhet olyan idő, amikor magyar a magyar ellen fordul: ez hazánk 20. századi történelmének egyik legfontosabb tanulsága.
Hiszem, hogy a 21. század szabad Magyarországának minden felelős polgára egyetért abban, hogy a bűnös politikát folytatók akkori embertelenségét nem szabad a felejtés vagy a közömbösség bűnével tetézni. Ezért azzal a kéréssel fordulok a hazai rádiók és televíziók vezetőihez, hogy a tavalyi közös emlékezés példaértékű összefogásából nemes hagyományt teremtve január 27-én este 7 órakor minden évben a műsorfolyamba illesztett egy perces néma megemlékezéssel adjunk tiszteletet az áldozatoknak.
Legyen a közös csend, a közös emlékezés a közösen megadott tisztelet gesztusa, mely nemzetünk minden tagjának összetartozását erősíti. Mert ne feledjük: történelmünk a legjobb példa arra, hogy ennek hiányában mindig nagy kárt szenvedett országunk, miként arról is számos tapasztalattal rendelkezünk, hogy az összetartozás érzése milyen magasra képes emelni nemzetünket.
Áder János
Magyarország köztársasági elnöke”

2015, jan, 26