Következő hetiszakaszunk: Áchré Mot-Ködosim (אַחֲרֵי מוֹת-קְדֹשִׁים)

ahrimotkodosimEzen a héten is ikerszidrát olvasnak a zsinagógában zsinagógákban. Az elsőnek teljes címe Ácharé Mot (אחרי מות), jelentése “halála után”. Áháron két fia – mivel idegen tüzet vittek a Szentek Szentjébe – holtan esett össze, mintha villám sújtotta volna őket.
A tragédia után történt, hogy az Örökkévaló utasítást adott a kohanitáknak Áháron leszármazottjainak, hogy mikor és milyen körülmények között, milyen öltözetben léphetnek be a Szentek Szentéjébe. Egyszer egy évben Jom Kippurkor.
Szó esik a két kecskebakról, melyekre sorsot húztak, az egyiket feláldozták, a másikra ráolvasták Izrael közösségének bűneit és elbocsátották a pusztába.
Mivel a Jomkipuri szertartásokat részletezi a hetiszakasz, ez a rész a Szombatok Szombatjának, az Engesztelésnapjának ünnepi Tóra olvasmánya is. A szidra második részében a családi élet tisztaságáról, a kívánatos és tiltott hazásságokról, viszonyokról, a fajtalankodás elítéléséről beszélünk, jelezve, hogy az erkölcsi élet szeplőtlensége a bűnbocsánat fontos feltétele.
A második felolvasott hetiszakasz címe Ködosim (קדושים), jelentése “Szentek”. Az Örökkévaló szent, legyünk tehát mi is azok. Ha végigmegyünk az elvárások részletein, láthatjuk, hogy a tízparancsolatot megtaláljuk a sorok között és azt is, hogy az emberséges, szociális érzékenységet hirdető utasításoknak a kicsengése: “légy ember. Ha emberséges ember leszel eléred a szentség szintjét, megfeleltél a követelményeknek.”

2018, ápr, 23