A Zsidó Egyetemen zárult az idei hanukai programsorozat

Hanuka utolsó este az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem diákjai tartottak hanukai mulatságot a Scheiber Sándor utcai intézmény dísztermében.
Az ünnepségen először meggyújtották a gyertyákat, az utolsó estének köszönhetően az összes, azaz kilenc láng lobbant fel a hanukián.
A diákok és a díszterembe ellátogatók közösen énekelték a hanukai dalokat, majd több, rövidebb köszöntő is elhangzott.
Az asztalokon több fajta fánk, hanukai finomság várta a megjelenteket, míg a színpadon a Trio Squelini adott koncertet az idei ünnep lezárásaként.
Képek az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem hanukai gyertyagyújtásáról>>>


Lezárult az 5778-as év hanukai ünnepsorozat. Köszönjük, hogy az idei ünnepen is megtöltötték élettel a zsinagógákat, és rendezvényeinket!

 


Ilyen volt az idei Hanuka Budapesten:

 

2017, dec, 19