A ramadán végéig lezárták a nem muzulmánok elől a jeruzsálemi Mecsetek terét

mecsetekterAz izraeli rendőrség az utóbbi napok összecsapásai miatt a jövő hét közepéig, a ramadán muzulmán böjti ünnep végéig lezárta a Jeruzsálem óvárosában lévő Mecsetek terét a turisták és a zsidó látogatók elől..
Az intézkedés célja a kedélyek megnyugtatása, a kődobálások megszüntetése volt, miután reggel könnyebben megsérült egy, a Siratófal előtti téren álló 73 éves nő, amikor a magaslaton lévő Mecsetek teréről egy kővel fejbe dobták.
A muzulmán imádkozók vasárnap kezdték el kövekkel dobálni az izraeli rendőröket, mert más vallású nézelődőket kísértek a Mecsetek terére a muszlim imaidők között megállapított látogatási időben, noha a korábbi évek gyakorlata szerint a ramadán idején csak a muzulmánoké volt ez a szent hely.
Hétfőn a rendőrökkel kitört összecsapásokban több palesztin fiatalt megsebesítettek gumilövedékekkel és más tömegoszlató fegyverekkel, vasárnap pedig egy izraeli rendőr és a mecset két muzulmán őre sérült meg. Az összetűzések során az izraeli biztonságiak letartóztattak két palesztint és három Nagy-Britanniából érkezett turistát, ez utóbbiakat később kiutasítottak az országból.
Szintén hétfőn a palesztin közösségi weboldalakon olyan az al-Aksza mecset védelmére buzdító felhívások jelentek meg, mint utoljára fél évvel ezelőtt, a szeptemberben kezdődött erőszakhullám legviharosabb napjaiban. A rendőrség több éves szünet után azért döntött a ramadáni turistalátogatások engedélyezése mellett, mert idén eddig viszonylagos nyugalomban telt a böjti hónap, és úgy gondolták, ezzel nem okoznak bajt. A Mecsetek tere kapuinak turisták előtti megnyitásával azonban a rendőrök azonnal magukra zúdították a palesztin fiatalok haragját, akik általában arcukat kendőkkel eltakarva kődobálással, rögtönzött barikádok emelésével próbálták megakadályozni a viziteket.
A Jeruzsálem óvárosában található Templomhegy vagy Mecsetek tere a zsidóság egyik legszentebb helye, mert a zsidó hagyomány szerint ez az a bibliai Mória-hegy, ahol az Akedat Jichak (עֲקֵידַת יִצְחַק) történt, amikor is Ábrahám isteni parancsra majdnem feláldozta fiát, Izsákot.
Később Salamon király idején ott épült az első szentély, majd ott állt a babiloni fogságból visszatértek által felépített második szentély is egészen i. sz. 70-ig. A XII. század óta muzulmánok kezén lévő helyen a középkor óta a Sziklamecset és az al-Aksza mecset áll, a mecseteknek otthont adó, ókorban kiépített terasz, a Mecsetek terének nyugati támfala pedig a zsidók által tisztelt Siratófal.

2016, jún, 28