A pesti gettó emlékezete kiállítás

pestigettoRendhagyó, szokatlan szabadtéri kiállítással emlékezik meg Erzsébetváros és az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár a pesti gettó felállításának 70. évfordulójáról.
Ahol 70 évvel ezelőtt tömegsírok és halottak százai feküdtek a hótól takartan a szabad ég alatt, most ott egyszerre két kiállítással emlékezünk az áldozatokra 2014. november 28-a és 2015. január 18-a között.
A pesti gettó emlékezete című, Klauzál téri installáció két különböző, de egymást kiegészítő emlékezet-koncepcióval állít mementót a téren, illetve a budapesti gettóban 70 évvel ezelőtt lezajlott események előtt.
A magyar, amerikai, izraeli és német forrásokból összeállított, emlékeztető történeti kiállításon még soha nem látott, megdöbbentő képek és dokumentumok jelennek meg a gettó áldozatairól, tömegsírjairól, temetkezéséről, a gettólakók kivonulásáról.
Emellett a Trauma – Tér – Terápia alcímet viselő kortárs képzőművészeti kiállításon a művészek Holokauszt reflexiója sokkal erősebben kötődik az egyéni emlékezet, illetve a művészi átírás, szubjektív átértelmezés lehetőségeihez. A kiállító művészek a Holokauszt utáni „harmadik generáció” tagjai, akinek bár egyéni és örökölt emlékei sokfélék lehetnek (a személyes, családi érintettségtől egészen a csupán „tananyag-ismeretig”), tágabb értelemben vett kulturális identitásuknak mégis szerves részét képezi a Holokauszt traumája és az arra adott, önvizsgálatból fakadó egyéni vélemény.
A művészek (és generációjuk) számára ez a városi színhely (a Klauzál tér és környéke) egyszerre jelent többet és mást is, mint történelmi emlékhelyet. A távoli- és a közelmúlt illetve a jelen egymásra rakódott rétegeinek vizsgálata és újra felfedezése fogalmazódik meg a kiállított művekben, miközben mesélnek a gettóról, a Holokausztról, a Klauzál tér múltjáról, jelenéről és mindenek előtt a jövőjéről.
Kiállító művészek:
KOÓS Gábor , grafikusművész
MAGYARÓSI Éva , képzőművész
MOIZER Zsuzsa , festőművész
RABÓCZKY Judit , szobrászművész
RÉTHEY-PRIKKEL Tamás , fotóművész
SÁNDOR Krisztián , festőművész
SOLT András , grafikusművész
TRANKER Kata , képzőművész
A kiállítás kurátorai:
BÁRSONY István
DOMBI Gabor
A kiállítás főrendezője:
JÁKI Monika
A szabadtéri installáció tervezője:
BÁRSONY István, építész
A megnyitót követően a kiàllítás minden nap 10:00-18:00 h-ig látogatható 2014. november 29. és 2015. január 18. között. A belépés díjtalan.

2014, nov, 19