A nagy magyar zsidómentőre emlékeztek

koszorus_ferencA megemlékezés virágait helyezték el szombaton Koszorús Ferenc ezredes sírjánál amerikai magyar szervezetek és a washingtoni magyar nagykövetség képviselői az arlingtoni Columbia Gardens Temetőben. Koszorús Ferenc az I. páncélos hadosztály vezérkari főnökeként 1944. július 5-én és 6-án meghiúsította az úgynevezett csendőrpuccsot, amivel akadályozni tudta a budapesti zsidóság deportálását. 250 ezer zsidó deportálását akadályozta meg.
A megemlékezésen ifjabb Koszorús Ferenc, az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) elnöke idézte azt a beszédet, amelyet a magyar vészkorszak 50. évfordulóján mondott az apjáról az azóta már elhunyt Tom Lantos képviselő.
“Koszorús ezredes páratlan fellépése az egyetlen olyan ismert eset, amikor egy tengelyhatalom katonai erőt alkalmazott azért, hogy zsidók deportálását akadályozza meg. A rendkívüli bátorságra valló, a gyorsan változó helyzetben nagy kockázatvállalás mellett megtett erőfeszítései 3 és fél hónappal késleltették a nácik végül is bekövetkezett budapesti hatalomátvételét. Ez az időhézag több ezer zsidó számára nyújtott lehetőséget arra, hogy biztos menedéket keressen Budapesten, megóvva őket a biztos kivégzéstől. Ugyancsak lehetővé tette az 1944. július 9-én Budapestre érkezett Raoul Wallenberg számára a sikeres és hatékony mentőakciójának levezénylését” – idézte Koszorús Ferenc fia az amerikai kongresszusba beválasztott egyetlen holokauszt-túlélőnek, Tom Lantosnak a képviselőházban elmondott szavait.
Sándor Zsolt dandártábornok, washingtoni katonai attasé ismertette Koszorús Ferenc pályafutását, méltatta a 250 ezer magyar zsidó deportálását elakasztó fellépését és tolmácsolta Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint Szapáry György nagykövet üdvözletét a szertartás részvevőinek. A tábornok és a magyar diplomáciai képviselet vezetője koszorút helyezett el az 1991-ben – posztumusz – vezérezredessé előléptetett idősebb Koszorús Ferenc nyughelyét jelölő obeliszknél.
A síremléknél koszorút helyeztek el az Amerikai Magyar Szövetség, a Magyar Szabadságharcosok Szövetsége, a washingtoni katolikus és református egyház, a washingtoni magyar cserkészek és a Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány képviselői.
 

2014, nov, 17