A Mazsihisz közleménye és Karsai László válasza Szakály Sándor nyilatkozatával kapcsolatban

A Mazsihisz közleménye és Karsai László válasza Szakály Sándor nyilatkozatával kapcsolatban

numeruscSzakály Sándor, a Veritas Intézet vezetője a napokban interjút adott a Budapest Beaconnek, amelyben a numerus claususról úgy véli: nem jogfosztó, csak” jogkorlátozó” törvény volt, miközben azt sem szabad szerinte feledni, hogy sokakat – a diszkrimináltak kárára – előnyös helyzetbe hozott.

Szakály Sándor, a Veritas Intézet vezetője a napokban interjút adott a Budapest Beaconnek, amelyben a numerus claususról úgy véli: nem jogfosztó, csak” jogkorlátozó” törvény volt, miközben azt sem szabad szerinte feledni, hogy sokakat – a diszkrimináltak kárára – előnyös helyzetbe hozott.

“Nem kizárólag a nyilvánvaló és nem különösebben titkolt világnézeti elfogultság, hanem a vele járó megdöbbentő érzéketlenség az, ami hátborzongatóvá teszi Szakály mondatait. A magyar zsidóság tragédiája iránti átható közöny – amely korábban az „idegenrendészeti intézkedés” kitételben is megnyilvánult – világossá teszi, Szakály Sándorral továbbra sincs módunk, vagy okunk bármilyen párbeszédet folytatni.

A numerus clausus a magyar zsidók számára jogfosztó volt, és fontos állomást jelentett a magyarországi holokauszt folyamatában. Ezt tagadni, „elhomályosítani” azért is kiemelten érzékeny kérdés a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szerint, mert a fiatalok történelemszemléletét is negatívan befolyásolja.

Orbán Viktor miniszterelnök és számos minisztere egyaránt mondott a közelmúltban példamutatóan bátor, felelős mondatokat szembenézésről és összetartozásról. Ezért különösen érthetetlenek Szakály Sándornak a felelősségvállalást kerülő, érzéketlen szavai.

Örülnénk, ha Magyarország kormánya hű maradna a holokauszttal kapcsolatban többször kinyilvánított értékrendjéhez és tisztázná, mit gondol a saját történettudományi intézetét vezető Szakály Sándor álláspontjáról.” – áll a Mazsihisz közleményében.


Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem történészprofesszora Szakály állításaira reflektálva kifejtette, Ottlik György, az akkori berlini nagykövet Kállay Miklósnak írt jelentése azt bizonyítja, hogy legkésőbb 1942 augusztusában már pesti újságírókörökben is ismert volt: ha kitelepítenék/deportálnák a magyar zsidókat, ez egyenlő lenne „kivégzésükkel”.

Karsai szerint Horthy és a magyar politikai elit nem 1944 júliusában, hanem hónapokkal előbb megkapta az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyet arról, hogy miben áll a németek zsidópolitikája.

Az 1943 áprilisi Hitler-Horthy találkozó jegyzőkönyvére írt válaszában például Horthy a zsidók „kiirtását” emlegeti, ez pedig azt valószínűsíti, hogy a magyar politikai vezetés már 1942-1943-ban pontosan tudta, mit művelnek a zsidókkal a nácik – írja.

Karsai kitér arra is, hogy nem a holokauszttal kapcsolatos információk hiányzottak, hanem a zsidók egyszerűen nem akarták elhinni, hogy milyen sors fenyegeti őket.

A fővárosi ortodox zsidók hetilapja ugyanis 1942 márciusában pontosnak tűnő számadatokat közölt a lengyelországi zsidókról. Az újság szerint a lengyelországi gettókban a 1 350 000 volt a zsidók száma, miközben a háború előtt több mint hárommillióan éltek Lengyelországban.

A nyilas rezsim zsidópolitikájáról Karsai azt írja, Szakálynak is tudnia kell, hogy a Sztójay-kormány hatóságai 1944. május 15-től július 9-ig 437 ezer zsidót deportáltak, közülük 360-380 gyilkoltak le Auschwitz-Birkenauban, és a munkára alkalmasnak minősítettek nagy része is odaveszett.