A Budapesti Zsidó Hitközség elnökének újévi köszöntője

Véget ért Hanuka ünnepe, és egyben a 2016-os polgári esztendő is.
A BZSH a fény ünnepe idején, és a teljes elmúlt évben is igyekezett teljesíteni legfőbb feladatát, a zsinagógai közösségekhez, megerősödő templomkörzetekhez vezető út kiépítését, a zsidó vallás gyakorlásának elősegítését.
Az alábbiakban Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnökének köszöntőjét olvashatják a 2017-es polgári új év beköszönte alkalmából:
“Amikor ezeket a sorokat írom, még tart a Hanuka, esténként fellobban a gyertya fénye, öröm és vidámság tölti be otthonainkat.
Ez évben az utolsó gyertyát a polgári új év előestéjén gyújtjuk meg.
Mint minden évben, úgy most is új reményekkel, bizakodással tekintünk az előttünk álló esztendő felé, de egyúttal alkalom arra is, hogy mérleget készítsünk: milyen eredményeket értünk el, mi nem valósult meg az eltervezettekből, milyen öröm, vagy bánat ért minket az elmúlt tizenkét hónap alatt?
A zsidó ember számára az igazi számvetés az őszi ünnepek alkalmával adatik, ám ilyenkor óhatatlan, hogy a többségi társadalom szokásait átvéve mi magunk is ennek hatása alá kerülünk.
Engedjék meg, hogy a Budapesti Zsidó Hitközség világi vezetése nevében kívánjak minden hittársunknak, és e sorokat olvasóknak boldog, békés, eredményekben gazdag 2017-es esztendőt.
Kívánom, hogy találjuk meg végre mindazt, ami zsidó, keresztény és más vallású, nézetű, származású embert összeköt és nem szétválaszt.
Kívánom, hogy úgy legyen!
Ács Tamás
BZSH Elnök”

2016, dec, 31