A Budapesti Fesztiválzenekar és Daniel Barenboim a Dohány zsinagógában koncertezik

barnohimA Dohány utcai zsinagógában koncertezik Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar december első napján 19 órakor.
A Budapesti Fesztiválzenekar két évvel ezelőtt, az ingyenes Közösségi Hetek című kezdeményezése keretében indította el azt a hazai koncertsorozatát, melynek során kiüresedett, elárvult vidéki zsinagógákba, mellette pedig vidéki templomokba, idős otthonokba és gyermekgondozási intézményekbe viszi el a muzsikát.
Annak érdekében, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar folytathassa a Zsinagógakoncerteket, és a következő években Magyarország minden üresen maradt zsinagógájába eljuthasson, december 1-én 19 órakor ünnepélyes koncertet ad a budapesti Dohány utcai zsinagógában. Bár a koncert ingyenes lesz, lehetőséget biztosítanak mindazoknak, akik adományaikkal támogatni szeretnék ezt a kezdeményezést. Az adományokat a következő évek Zsinagógakoncertjeire fordítják.
Az est szólistája a világ egyik legjelentősebb muzsikusa, a hatszoros Grammy-díjas zongoraművész-karmester Daniel Barenboim lesz, aki közismerten gyakran lép fel a nemzetközi megbékélés érdekében. Ő, a karmester Fischer Iván, és a zenekar tagjai is felajánlották honoráriumukat a Zsinagógakoncertek javára. A hangversenyen Mahler, Prokofjev és Beethoven muzsikáját hallhatja a közönség.
A hangversenyre a belépés ingyenes, de a várható nagy érdeklődésre való tekintettel a részvételhez regisztrálni kell. A regisztrációról és az adományozási lehetőségekről a Fesztiválzenekar weboldalán tájékozódhatnak.

2016, okt, 19