Szépen haladnak a zuglói zsinagóga felújításával

Mint emlékezetes 2016-ban, a Szimchát Tóra utáni éjszaka kiégett Thököly úti zsinagóga jelenleg alkalmatlan a vallási élet gyakorlására. A zuglói közösség tagjai azóta a Scheiber Sándor Gimnázium imatermében tartják istentiszteleteiket, vallási rendezvényeiket.
A zsinagóga patinás épülete a tűzeset okán nagy felújításra szorul, az elmúlt hónapok munkálatainak köszönhetően pedig már látszanak ennek a munkának az eredményei.
A magyar kormány komoly anyagi támogatásának és a Budapesti Zsidó Hitközség belső forrásainak köszönhetően szépen haladnak a Thököly úti villaépület felújításával.
A kivitelezés 2018 tavaszán indult, a második nyílt közbeszerzési eljárás lett eredményes. A korábbi becslések alapján a hitközség 142 millió Ft állami támogatást kért és kapott, a megismételt közbeszerzési eljárások sem maradtak azonban ennek az árnak a környékén, így saját forrásaikból további 140 millió forintot fordítunk a kivitelezésre. Az eddig összegyűlt adományok meghaladják a 13 millió forintot, ez az összeg is jelentős segítség a munka teljes körű lebonyolításához.
Az ingatlant 1930-ban vásárolta meg és alakította ortodox zsinagógává a zsidó imaegylet, és most már egyre közeledik az időpont, hogy ismét birtokba vehessék a hívek vallási célokra az épületet.
Gerő Péter, a zuglói körzet elnöke elmondta, hogy a felújítást végző cég eredetileg 2019. január 16-ra vállalta a zsinagóga épületének átadását, a jelenlegi állapotok szerint erre megvan minden esély. Ez idáig -bár nem a tervezett sorrendnek megfelelően alakul az építkezés- a válaszfalak és a külső falak már elkészültek, jelenleg a belső munkálatok folynak. Változás a zsinagóga korábbi külső kinézetéhez képest, hogy visszanyúlnak a villa 1890-es építési állapothoz, amikor is a épületnek a Thököly útra néző oldalán egy nyitott veranda volt. Ezt optikailag ismét megvalósítják, a nyitott verandát üvegezett felülettel zárt térré alakítják, ezáltal ez az épületrész a Thököly útról nézve nyitott szemeket kap, még impozánsabbá téve a 130 éves ingatlant.
További változás, hogy az épület tetőtere beépítésre kerül, ahol a fiatalok számára kulturális-ifjúsági tér kerül kialakításra.
Gerő Péter elmondta, hogy napokkal ezelőtt értesült arról, hogy helyi művészi védettséget kap az épület, így a felújított zsinagóga 2019-ben Zugló nevezetességei közé kerül.
Képek a felújítás jelenlegi fázisáról>>>

2018, nov, 07