Zsidó zenészek nyomában indul koncertsorozat

jazzkoncA Jazzrael zenekar Híres zsidó dallamok a világ körül címmel indít április 5-én koncertsorozatot, melyben zsidó érintettségű zeneszerzők és előadók kerülnek a középpontba.
A Jazzrael zenekar célja a sorozattal bemutatni a hazai és nemzetközi, kiemelkedő zsidó származású, vagy érintettségű művészek értékteremtő és egyben korszakalkotó munkásságát. A zenekar vendégei országosan elismert művészek, akik elkötelezettek a zsidó hagyományok és az improvizációs jazz iránt.
A sorozat április 5-én a Gödör Klubban indul egy Gershwin-esttel, a népszerű Szőke Nikoletta közreműködésével. Az oroszországi zsidó származású, amerikai zeneszerző, George Gershwin (született Gershowitz) önálló zenei nyelvet teremtett azzal, hogy műveiben egyesítette a jazz, a ragtime és a blues elemeit az európai klasszikus zenével, sajátos hangszereléssel. Az esten leghíresebb művei, így a Porgy és Bess musical betétdalai is elhangzanak.
A koncertsorozat április 12-én a Rumbach Sebestyén utcai Zsinagógában folytatódik a Karády-esttel. Karády Katalin amellett, hogy a 40-es évek nőideálja és ikonja volt, sokat tett a zsidókért a nehéz időkben, amiért 2004-ben posztumusz a Világ Igaza kitüntetést adományozták neki. Ezen az esten a legnépszerűbb sanzonok Bíró Eszter hangján, a Jazzrael egyedi hangszerelésében szólalnak meg.
A sorozat harmadik részében, április 19-én Pat Metheny kerül a középpontba a Gödör Klubban. Pat Metheny egyik legsikeresebb lemeze a 2013-ban rögzített TAP – Book of Angels Volume 20 című album, amin John Zorn klezmer alapú kompozícióit dolgozta föl a jazz nyelvén. A világ egyik legnagyobb gitárosának számait az esten a különböző népek zenéit hasonló invencióval integráló, ugyancsak nagy karizmával bíró magyar gitárművész, Babos Gyula idézi meg.
A koncertsorozat negyedik állomásán, április 27-én Szenes Iván szerzeményei hangzanak el a méltán népszerű Malek Andrea interpretációjában. A zsidó származású Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírójaként csaknem kétezer dalszöveget írt, ő volt Magyarország legtöbbet játszott szerzője.
A koncertsorozat a NKA és MAZSIKE támogatásával jött létre.

2016, márc, 10