Visszakerül a nácik által elkobzott festmény az eredeti tulajdonos leszármazottjaihoz

Visszaad egy, a nácik által zsákmányolt festményt a Dr. Oetker vállalat az alkotás eredeti zsidó tulajdonosa örökösének.
A “Tavasz a hegyekben/Gyermeklánc” című festményt – az 1839 és 1924 között élt Hans Thoma művét – aukción vásárolta az élelmiszeripari vállalat néhai vezetője, Rudolf-August Oetker 1954-ben.
A kép egyike annak a négy alkotásnak, amelyről szakértői vizsgálat megállapította, hogy vélhetően a nácik által zsákmányolt műalkotás.
Az 1891-ben alapított Dr. Oetker szóvivője, Jörg Schillinger közölte, hogy a többi három műtárgyat is vissza fogják szolgáltatni.
Az Oetker-gyűjteményben szereplő alkotások származásának feltárására 2015 elején adtak megbízást. Egy 2013-ban közzétett kutatás megállapította, hogy a Dr. Oetker “nemzetiszocialista mintavállalat” volt, vezetői pedig a náci rendszer támogatói voltak. A müncheni jelenkor-történeti kutatóintézet (IfZ) szerint a vállalat már a második világháború előtti nagy hadiipari fejlesztések időszakában is a náci rendszer haszonélvezője volt, mert bekerült a hadsereg legnagyobb élelmiszeripari beszállítói közé. Rudolf-August Oetker, a náci párt (NSDAP) és az SS tagja, 1941-től dolgozott a családi vállalkozásban, amelynek nevelőapja, Richard Kaselowsky 1944-es halála után lett a vezetője. A háború után eljárás indult ellene náci múltja miatt, de 1947-ben felmentették.

2017, jan, 11