Vallások találkozója a Dohány utcai zsinagógában

vallasokCsütörtök délben dr.Frölich Róbert országos főrabbi ebédmeghívására a Dohány utcai zsinagógában találkoztak a négy magyarországi történelmi egyház vallási vezetői.
A Hevesi Simon teremben, közel két órán át tartó találkozón dr.Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek, Bogárdi Szabó István a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspöke, és Gáncs Péter evangélikus lelkész, püspök vettek részt.
A vallási vezetők – akik már hosszú ideje remek kapcsolatot ápolnak egymással – jó hangulatú, kötetlen beszélgetést folytattak.
Ez volt az első alkalom, hogy így, ilyen keretek között tudtak gondolatokat cserélni egymással, ám a jövőben rendszeressé válnak majd találkozóik, hisz ezzel is kifejezik a különböző vallások összekapcsolódását, szimbolizálván a békés együttélést.
Képek a vallási vezetők találkozójáról>>>

2016, ápr, 07