Kommentár Vájérá (וַיֵרָא) hetiszakaszunkhoz

Kommentár Vájérá (וַיֵרָא) hetiszakaszunkhoz

sodomagomorraA Biblia prófétai szakaszaiban Szodoma és Gomora jelképévé váltak minden rossznak. Jesájáhu próféta így feddi a népet: “Halljátok Isten szavát, ti, Szodoma vezetői, figyeljetek Istenünk tanára, Amora népe.” A bűn öncélúságáról szól a próféta, mikor ezt mondja: “Vétkeiket (büszkén) közölték, nem tagadták.”

A pusztulást is e két bűnös város sorsához hasonlítja a próféta: “Mint Szodoma, olyanná lettünk, Amorához lettünk hasonlóvá, ha Isten nem hagyott volna nekünk kevés maradékot.”

Előző hetiszakaszunkban olvastuk: “Szodoma lakosai rosszak és bűnözők Isten szemében.”
E mondathoz számos legenda fűződik a Midrásban és a Talmudban. Leghíresebb köztük “Szodoma ágya” néven ismert. A város lakosai megkínozták a vendégeket. Ha az idegen magas volt, levágtak belőle, ha alacsony, kinyújtották, hogy megfeleljen az “ágy” méreteinek. A jó cselekedet bűnnek számított, a kegy gyakorlása véteknek. Mikor Ábrahám unokaöccse, Lót vendégeket fogadott házában, meg akarták ölni. “Szorongatták Lótot nagyon és be akarták törni háza ajtaját.”

Szodoma nemcsak gonoszsága miatt lett hírhedtté. Ebben a városban a rosszat l’art pour l’art űzték, filozófiai meggondolásból. Erre mondta a próféta: “Jaj azoknak, kik a rosszat jónak mondják, a jót rossznak, a keserűt édesnek és az édeset keserűnek.”

A Biblia számos helyen foglalkozik a megtérés eszméjével. “Esküszöm – szól Isten -, hogy nem kívánom a gonosz halálát, csak hogy megtérjen a gonoszság útjáról.” De aki a rosszat jónak mondja, az sohasem fogja a rosszat elhagyni.

Szodomával kapcsolatban mutatkozott meg legjobban Ábrahám emberi nagysága. Könyörgését a városban esetleg fellelhető jámborokért kezdte. “Hát elpusztítod a jámbort a gonosszal együtt?” – kérdezte Istentől. “Nem teheted ezt! Az egész világ bírája ne tegyen igazságot?” Eddig Ábrahám az igazságra hivatkozott. De tulajdonképpen arra törekedett, hogy a jámborok érdemével megmentse a gonoszokat. “Szólt Isten: nem pusztítom el (a várost) tíz jámbor kedvéért.” De nem találtatott benne tíz igaz…

Ábrahám, az egyistenhit “atyja” imádkozott a gonoszok életéért. Ő nem tudta, hogy itt olyan gonoszokról van szó, kik a “rosszat jónak mondják”. Ezek pedig megfertőzhetik a társadalmat, ezért számukra nem lehet kegyelem.

Hetiszakaszunk egyik különleges fejezete Ábrahám tizedik próbatételéről szól. A fejezet szerint Isten Ábrahám egyetlen fiúgyermekét, Jicchákot kérte az ősatyától áldozatként. Az elbeszélés ugyanazzal a kifejezéssel kezdődik, mint az első próbánál: “Lech löchá” – menj el magadnak. Ez volt az egyetlen olyan próbatétel, mikor a Tóra kifejezetten azt írja: “Isten próbára tette Ábrahámot.” ; vagyis nem gondolta “komolyan” az emberáldozatot. Hiszen a Tóra többször is említi más népek e barbár szokását, mint a legutálatosabb cselekedetet. “Minden utálatos cselekedetet, mit Isten gyűlöl, ők megteszik isteneiknek, még fiaikat és lányaikat is tűzbe vetik isteneiknek.”

Jeremiás próféta is arra céloz, hogy az Ábrahámtól kért emberáldozat próbatétel volt csupán és nem Isten valódi kívánsága. “Oltárokat emeltek (Jeruzsálem népe), hogy tűzbe vessék fiaikat, lányaikat, mit én nem kértem és sose gondoltam.” A Talmud világosan kijelenti, hogy ez Ábrahám próbatételére vonatkozik.
Az “Ákéda” elbeszélésében Ábrahám fia helyett egy kost áldozott fel. A fejezet azt akarja kihangsúlyozni, hogy az emberáldozatot – mit Isten elvet – állatok feláldozásával helyettesítik. Később a próféták ezt is elvetették, ha erkölcsi romlás uralkodott.

Ilyen esetekben minden próféta elvetette az áldozatok bemutatását, mert az nem takarhatja el a bűnöket. “Minek nekem áldozataitok sokasága – mondja Isten. Tisztuljatok meg, tüntessétek el a gonoszságot szemem elöl, tanuljatok jót és igazságot cselekedni!”
Ábrahám mintaképe volt az erkölcsi és emberi nagyságnak. Az ő kos-áldozata elfogadtatott Isten által. Ros Hásánákor a kos (vagy más tiszta állat) szarvából készült sófárral könyörgünk Istenhez bűnbocsánatért és fogadjuk meg cselekedeteink megjavítását.
Ezt az elmélkedést talán Micha próféta szavaival zárhatjuk. “Mivel békítem ki Istent, leszek az Úrnak alárendeltje? Békítsem ki égő áldozattal, egyéves borjakkal? Vajon Isten kosok ezreit akarja, vagy elsőszülöttemet áldozzam vétkemért? Megmondta neked, ember, mi a jó és mit kér tőled Isten: Igazságot cselekedni, kegyét szeretni és szerényen élni Isten útjain.”

Ez a mondat és sok más hasonló arra int minket, hogy Ábrahám útját kövessük: a tisztesség, a szerénység és a jóság útját. Mert csak azután van jogunk imádságunk meghallgatását kérni és a vallási szertartások betartásával nemcsak jó embernek, hanem jó zsidónak is neveztetni.