Kommentár Váérá (וָאֵרָא) hetiszakaszunkhoz

Kommentár Váérá (וָאֵרָא) hetiszakaszunkhoz

Amikor Mózes és Áron sikertelenül jöttek vissza a Fáraóhoz való küldetésükből, és a nép vezetői is ellenük fordultak, Isten újból szólt hozzájuk, hogy megerősítse őket hitükben. Mózes szemrehányást tett Istennek a sikertelenségért: “Istenem, miért rontottad a nép helyzetét. miért küldtél engem? Hiszen amióta beszéltem a nevedben a Fáraóval, rosszabb lett a nép helyzete, és nem mentetted meg őt.”

Isten megnyugtatta Mózest: “Meglátod, mit teszek majd a Fáraóval, mert erős kézzel kergeti majd ki a népet országából.” Isten folytatja buzdító szavait:
“Az ősöknek csak a Természet Istene gyanánt jelentem meg, de Örökkévaló nevemet (a történelmet irányító) nem közöltem velük. Most szövetséget kötöttem velük, hogy Kánaán országát nekik adom.
Ezért szólj Izrael fiaihoz cselekvésem sorrendjéről:

1. Kivezetlek Egyiptom szolgaságából.
2. Megváltalak benneteket kinyújtott karral és törvénnyel.
3. Népemmé teszlek benneteket és Istenetek leszek.
4. Megmentelek benneteket a szolgaságtól.
5. Elviszlek benneteket az országba, amit esküvel ígértem az ősatyáknak.”

Ezen ígéretek nyomán isszuk Széder-este a 4 pohár bort. Az igazság az; hogy 5 ígéret volt, és 5 pohárral kellene inni. A Talmud valóban vitázott azon, hogy 5 pohárral kell-e inni. Döntést nem hozott. Ezért az 5. pohárról Élijáhu próféta fog dönteni, ezért nevezik az 5. poharat Élijáhu poharának.

A nép képzelete nem foglalkozott a talmudi vitával, hanem úgy tekintette Élijáhu poharát, hogy ő meglátogatja a zsidó házakat Pészách első estéjén és hírül hozza a megváltást. Ezért “készítünk neki egy pohár bort…”
Érdekes megjegyezni, hogy a gálutban sok testvérünk elfogadta az első négy ígéretet: Isten népe lettünk, őt imádjuk. De az ötödiket, az Izrael országába való alijjázást figyelmen kívül hagyják. Talán azért nem iszunk Széder-este az 5. pohárból, Élijáhu poharából…
Izrael fiai egyáltalán nem figyeltek Mózes szavaira. A kegyetlen munkától elfásulva, nemcsak az 5. ígéretre, hanem az első négyre sem figyeltek. “Nem hallgattak Mózesre, eltompultak a nehéz munkától “
Mózes maga sem hitt már további küldetésében. “Ha Izrael fiai nem hallgattak rám, hogyan hallgatna rám a Fáraó?”

A hetiszakasz további része az első csapásokat beszéli el (tíz csapás). Az egyiptomiak istenként tisztelték a Nílust. Ezért az első csapások azzal kapcsolatosak: a víz vérré változott, majd a folyóból békák végtelen serege lepte el az országot. Sokan igyekeztek e jelenségeket természeti tüneményként feltüntetni. Nem e írás feladata ezeket taglalni. Ezzel szemben komoly teológiai problémát vet fel a bibliai elbeszélés. A zsidó vallás egyik alapvető tétele: az ember szabad választása a jó és a rossz között. Ugyanakkor azt olvassuk a hetiszakaszban: “Én megkeményítem a Fáraó szívét… nem hallgat majd rátok, és ezért megbüntetem Egyiptomot.” Ha Isten keményíti meg a Fáraó szívét, hogyan vonhatja őt felelősségre?

Ha figyelmesen olvassuk a csapásokról szóló elbeszélést, megtaláljuk a választ a fenti kérdésre. Az első öt csapásnál (vér, békák, tetvek, vadállatok, pestis) a Fáraó “önállóan” makacsolta meg magát. “A Fáraó ezúttal is megkeményítette a szívét” – olvassuk.
Csak az 5. csapás után mondja az írás: “Isten megkeményítette a Fáraó szívét.”
A Fáraó végig kitartott makacssága mellett, bár fokozatosan engedett valamit Mózes követeléseinek.

Mikor már tanácsosai is megsokallották az ország pusztulását, hajlandó volt kiengedni a felnőtt férfiakat. “Így szóltak a Fáraó szolgái hozzá: meddig lesz ez pusztulásunkra? Küldd el az embereket. imádják Istenüket. Hát nem látod Egyiptom pusztulását?” De Mózes így szólt: “Fiataljainkkal és öregjeinkkel, fiainkkal és lányainkkal; nyájainkkal megyünk.” Végül már csak nyájaikat akarta visszatartani. Csak a tizedik csapás (elsőszülöttek halála) után engedte szabadon Izrael fiait.

Izrael ókori-bibliai története állandó kapcsolatban van Egyiptommal. A kivonulás i.e. 1300-1200 körül zajlott le. A rabszolgaság II. Ramszesz fáraó idején érhette el csúcspontját. Volt úgy, hogy szövetség volt Egyiptom és a zsidó állam között. Salamon király (i.e. 970-930) első számú felesége fáraó-lány volt. Az északi ellenség elől (asszírok, babilóniaiak) sokszor menekült a nép egy része Egyiptomba. A mára rendelt prófétai szakasz (Ezekiel, 28. fejezet) Nebukadnecár győzelméről ír az egyiptomi sereg felett (i.e. 598.), amikor is kezdetét vette a babilóniaiak uralma Júdea felett. Mondanunk sem kell, hogy az ókori egyiptomi írók elvetik a Biblia történetét a kivonulásról, mert az sértette önérzetüket (Meneton egyiptomi pap írásai).