Ünnepség a 120 éves Hunyadi téri zsinagóga tiszteletére

Ünnepség a 120 éves Hunyadi téri zsinagóga tiszteletére

Hunyadi-téri-zsinagóga-015A hatodik kerületi Hunyadi téri vásárcsarnok mellett 1890-ben épült bérház első emeletén működik 1896-os megalakulása óta a neológ Hunyadi téri zsinagóga.

A második világháborúig a térre néző egyik nagy ablakán ez a felirat állt: „Chevra mázkir nesámot”, ami „Lélekre emlékező egyletet” jelent. A vészkorszak nehéz évei alatt az utolsó pillanatig ellátták a hitéleti teendőket. Bezárására 1944 nyarán került sor, majd 1945 áprilisában a körzet tagjai takarították ki a templomot, így téve lehetővé az imák megtartását.

A zsinagóga idén ünnepli fennállásának százhuszadik évfordulóját, melynek tiszteletére szeptember 25-én, vasárnap este 17 órakor ünnepséget rendeznek a templom területén.
Köszöntőt mond Gervai László körzeti elnök, a zsinagóga és a vészkorszak történelméről előadást tart Róbert Péter történész, és Havas Tamás, az OR-ZSE hallgatója, és verset szaval Szakács Hajnalka színésznő.
A cházáni teendőket ezen az estén Rudas Dániel kántor látja el, míg Fináli Gábor, a körzet vallási vezetője is megosztja rabbinikus gondolatait a megjelentekkel.

Az ünnepi rendezvény -amelyre a körzet vezetői mindenkit szeretettel várnak – állófogadással zárul.

Tavaly az alábbi filmet forgattunk, az akkor még csak 119 éves zsinagógában: