Újabb határozatot készül elfogadni az UNESCO Jeruzsálemről

JeruzsalemMélyen sérti a zsidó és a keresztény hívőket az UNESCO határozat-terve Jeruzsálemről, amely kizárólagosan muszlim vallási helynek nyilvánítja a Templom-hegyet, és környezetét, beleértve a Siratófalat is – írja Dore Gold, az izraeli külügyminisztérium főigazgatója az UNESCO Világörökség Bizottságának tagjaihoz intézett nyílt levelében.
Az UNESCO Világörökség Bizottsága július 10-20. között tartja éves közgyűlését Isztambulban. A határozattervezetet Jordánia és az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezete által állami szinten elismert Palesztina nyújtotta be.
A szöveg “megszálló hatalomnak” nevezi Izraelt, amely “törvénytelenül akadályozza a muszlimok számára a szabad vallásgyakorlást” és “szándékosan meghamisítja az iszlám és bizánci történelmi emlékeket, hogy az úgynevezett zsidó múltat igazolja”. A határozat kizárólag az arab elnevezéseket használja a jeruzsálemi Óvárossal kapcsolatban, beleértve a Siratófalat is, amelyet a Korán alapján “Al-Burak térnek” nevez.
“Az UNESCO ismét egy olyan teljes mértékben egyoldalú határozat elfogadására készül Jeruzsálem Óvárosával kapcsolatban, amely „teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a zsidó nép és ősi fővárosa közötti kapcsolatot” – hangsúlyotta Gold, amelynek magyar fordítását a cionizmus.blog.hu közölte. Levelében arra is kéri a közgyűlés tagjait, hogy mondjanak nemet a határozattervezetre, amely nem ismeri el a kereszténység kapcsolatát sem Jeruzsálemhez. A szöveg a Templom-hegy körzetét kizárólag, mint ‘muszilm szent imahelyet’ említi.
Az európai országok saját identitásukat tagadják meg, ha elfogadják a határozatot, hangsúlyozta az izraeli külügyi szóvivő is. Emmanuel Nachson szerint, „aki tagadja a zsidó Jeruzsálemet és a Templom-hegyet, tagadja Jézust is, mert a kettő elválaszthatatlan egymástól.”
Az UNESCO végrehajtó bizottsága áprilisban már elfogadott egy hasonló határozatot, amelyet európai államok, köztük Franciaország, Spanyolország és Svédország is megszavaztak.
-atv-

2016, júl, 19