Új országos zsidó tematikájú televíziócsatorna indul

hetittv
Egy hónap múlva, május elsején megkezdi kísérleti adását a Heti TV, és hamarosan az országos kábelszolgáltatók is felveszik a kínálatukba – mondta az Origónak Breuer Péter, a televízió alapító főszerkesztője. A televízió az általános hírek mellett kiemelten foglalkozik majd a hazai és nemzetközi zsidó közösség történéseivel.
A HETI TV egy teljesen új szemléletű televízió, amely – már nevéből adódóan is – az emberiség történetének egyik legfontosabb könyvére, a Tórára, és a hetiszakaszokra épül. A HETI TV alcíme szerint ez a televízió: zsidókról is, nem csak zsidóknak szól – mondta a televízió vezetője.
A tervek szerint az új televízió beszámol majd minden, a közönséget érdeklő hírről, legyen az itthoni, vagy külföldi.
Stúdióbeszélgetésekkel, filmekkel színesíti a palettát, napi kapcsolatot tartva minden érintettel. Nemcsak egy hírműsorról, nemcsak egy magazinműsorról beszélünk, hanem egy olyan televízióról, amelyik természetesen reagál a hírekre, eseményekre, de elsősorban a saját meghatározott tematikája mentén halad.

2016, ápr, 02