Tórai kommentár következő hetiszakaszunkhoz

Tórai kommentár következő hetiszakaszunkhoz

Hetiszakaszunk a Ros Hásáná előtti hangulatot tükrözi, a lelki számadás, a zsidó ember megtérési szándékának hangulatát.
“Ti mindannyian ott álltok ma az Örökkévaló színe előtt…” “Vájélech Moseh” – és elment Mózes. . .

Ha Izráel szilárdan áll, ha egységesen jelenik meg Isten színe előtt, miként a szináji kinyilatkoztatásnál, akkor Mózes nyugodtan “mehet el” az élők sorából, mert népe az ő végrendelete szerint folytatja életét.

Sok eszmét, hitet és cselekedetet hagyott ránk Mózes halála előtt. Emeljünk ki közülük hármat:
1. Szabad választást a jó és rossz között;
2. A vezetők felelősségét;
3. Kapcsolatot az egyén és a közösség sorsa között.

Már az első emberpár életében beszél a Biblia az egyén felelősségéről a jó és rossz választásában. “A bűn ajtód előtt leselkedik, téged kíván elcsábítani, de te uralkodj rajta”. Így szólt az Úr a gyilkosságra készülő Káinhoz. És az aktuális szidrában: “Az életet és a halált, a jót és a rosszat adom eléd és válaszd az életet.”

A vezetők felelősségérzetében minden idők példaképe volt Mózes, a mi Tanítónk. A halála előtti utolsó napon így szólt a néphez:
“Ma vagyok 120 éves, már nem tudlak vezetni titeket, miként eddig és Isten nem engedte meg, hogy veletek menjek Kánaán földjére.”

De Mózes azzal is törődött, mi lesz a néppel halála után. Nemcsak megtette utódjának Józsuát, de buzdító szavakkal erősítette örökösét: “Légy erős és bátor, mert te viszed be a népet az Országba, mit Isten esküvel ígért atyáinknak…Isten fog előtted járni, ne félj, mert nem hagy el.”

Mózes nem elégedett meg végrendeleti beszédeivel, Józsua és a nép buzdításával. Leírta a Tóra törvényeit, amiket a Frigyládában helyeztek el a két kőtábla mellé. Ezeket a törvényeket a mindenkori vezetőnek, királynak kell majd felolvasni minden hetedik év végén az egész nép jelenlétében. A jó vezető felelősnek érezte magát a halála utáni évekre is. Mert” …nemcsak veletek kötöm meg a szövetséget, nemcsak azokkal, akik ma jelen vannak, hanem azokkal is, akik ma (még) nincsenek itt.”

Az egyén és a közösség kapcsolatában a hetiszakasz hangsúlyozza nemcsak a kollektív, de az egyén felelőssége is. Ha az egyén, aki rossz útra tér, azt gondolja, hogy bűntetlen marad majd a közösség érdemei miatt, téved.
“Nem fog itt neki Isten megbocsátani… és külön választja őt az Úr Izráel összes törzsei közül, hogy megtorolja vétkeit.”

Mózes aggódott, hogy halála után a nép rossz útra tér. A büntetést, az Országból való száműzetést helyezte kilátásba, ha Izráel hűtlen lesz Istenéhez és Tórájához. De Tanítónk a nép iránti szeretetében azt is megígérte a bűnhődő nemzedéknek, hogy ha megtér Istenéhez, visszatérhet majd Országába a világ összes tájairól. “Isten visszavezeti majd a száműzötteket, megkönyörül rajtuk és összegyűjti őket a népek közül, ahová szétszóródtak. Visszavezeti őket az Országba, amit atyáink örököltek.”

Csak a száműzetés és szétszóratás után tér majd meg Izráel Istenhez, és szereti majd az Örökkévalót teljes szívével, teljes lelkével hogy tovább élhessen.
A megtérés gondolata a fő téma a kettős hetiszakaszban; ez megfelel a Ros Hásáná előtti napok hangulatának. “Istened, az Örökkévaló örömmel hozza rád a jót, miként tette ezt a múltban.”

Mózes végső szavai Izráel örök fennmaradásáról tanúskodnak. Ha le is tér a zsidó nép az igaz útról, megbánja bűneit, visszatér Istenhez és az Országhoz, ahonnan száműzetett. Mózes ének formájában is hátrahagyta ezeket a gondolatokat (“Mózes éneke”), és akkor “Vájélech Moshe” nyugodtan “elmehetett” erről a világról, tudván, hogy “Ám Jiszráél Cháj!” – A zsidó nép örökké él!