Tórai kommentár Bösálách (בְּשַׁלַּח) hetiszakaszunkhoz

Tórai kommentár Bösálách (בְּשַׁלַּח) hetiszakaszunkhoz

toraolvasas_komHárom elbeszélést olvashatunk a hetiszakaszban, melynek középpontjában a Vörös-tengeren való átkelés, és a Tenger Éneke (“Sirát Hájám”) áll. Az elbeszélések hőse Mózes, a vezető, és az Egyiptomból kivonult nép. A nép joggal esett kétségbe a Vörös-tenger partján, amikor hátuk mögött közeledett az őket üldöző egyiptomi sereg. Sem az Isten, sem Mózes nem rótták meg a népet az akkori zúgolódásáért. “Hát nincs elég sírhely Egyiptomban; hogy kihoztál minket elpusztulni a sivatagban?” – így szólt Mózeshez.

A vezető nyugtatta a népet: “Isten harcol értetek, ti hallgassatok!”
De a nép nemcsak ijedtében zúgolódott. Amikor kishitűségében ételért vagy vízért kellett a pusztában Istenhez fordulnia, elfelejtette az érte tett csodákat és így fakadt ki: “Bár ölt volna meg minket Isten Egyiptomban, amikor a húsosfazék mellett ültünk!”.

Isten a mannát adta Izráel fiainak eledelül; de hogy előkészítse a népet a Tóra elfogadására, a manna nemcsak fizikai szükségletet elégített ki, hanem próbára tette Izráel hitét is az Istenben.

Három parancsolat hangzott el a mannával kapcsolatban:
1. Ki-ki étvágya szerint szedjen;
2. Senki ne hagyjon belőle másnapra;
3. Szombaton ne szedjenek.

Az első pont arra irányult, hogy elégedjék meg az ember szükségletével, és ne halmozzon. A második azt célozta, hogy ne gondoljunk a holnapra, hanem bízzunk Istenben, hogy holnap is törődik velünk. A harmadik a szombat szentségét akarta a néppel megértetni, hiszen előző nap kétszeres adagot kapott az égből. (“Lechem misné – a mai szokás, hogy péntek este két kalácsra mondunk áldást!)
A nép egy pontban sem állta meg a próbát…

A következő elbeszélés a vízhiánnyal kapcsolatos:
Röfidimben nem volt víz, és a nép haragosan kiáltott: Mit igyunk?! Mózes előbb így válaszolt: “Mit perlekedtek velem, miért teszitek próbára Istent?”
De a nép folytatta: “Miért vezettél ki minket Egyiptomból, hogy minket, gyermekeinket és nyájainkat szomjhalálba küldj?!”

A harmadik elbeszélés az Ámálék elleni harcról szól. Az esemény színhelye Röfidim. A Midrás szerint a hely neve szimbolizálja a széthúzást Izráelben. (Ráfod = Perüd, szétválás!) A nép nem élt “békében” sem Istennel, sem önmagával. Életét a haszonlesés, a hit hiánya és a szombattal együtt minden szentség elvetése jellemezte. Ezért mondja a Tóra az ámáléki harccal kapcsolatban:
“Te pedig fáradt és kimerült voltál”. Ilyen volt a nép “utolsó a szolgaságban, és első a megváltásban”.

Mózesnek, a vezetők mintaképének sok mindennel kellett megküzdenie a nép kishitűségén kívül is. Többször nyilatkozott a halála előtt elhangzott mondathoz hasonlóan: “Hogy viselhetem egyedül terheteket, vitáitokat, perlekedéseteket?”. A vízért kiáltó nép panaszára így fakadt ki: “Mit csináljak e néppel, kis híján megköveznek?!”. Az összes nehézség ellenére a vezetők mintaképe helytállt. Három tulajdonság jellemezte: hit; könyörület és erő.

A Vörös-tenger előtt átvitte saját hitét az isteni segítségben a népre is. “És hitt (a nép) Istenben és az Ő szolgájában, Mózesben”.
Az eleségért kiáltó népért megkönyörült “és könyörgött Istenhez”. Ugyanakkor felelős volt Isten előtt a nép cselekedeteiért. Amikor a nép megszegte a mannával kapcsolatos parancsolatokat, Isten így szólt Mózeshez: “Hát meddig vonakodtok megőrizni parancsaimat és tanításomat?!” Isten felelőssé tette Mózest és Áháront a nép bűneiért (miniszteriális felelősség?).

A hit és könyörület Mózes alakjában megsegítette a népet a veszély óráiban. Az Amálék elleni harcban “felemelte kezét” (az Ég felé mutatott), és akkor Izráel úrrá lett ellenségén.
A Midrás szerint Mózes minden nemzedékben “feltámad” és él Izráel népéért. Bár lennénk méltók rá, hogy minket is vezessen…