Idén is több helyen mulathatunk Purim ünnepén

Idén is több helyen mulathatunk Purim ünnepén

Ebben a polgári évben Purim ünnepe március 20-án este köszönt be.
Az évszázadok során kialakult szokás, hogy Purimkor a zsidók álarcot öltenek, amivel az események azon fordulatát szimbolizálják, amikor az üldözött zsidók úrrá lettek ellenségeiken.
Az egész ünnepnek farsang jellege van, a gyerekek is jelmezt öltenek – a fiúk Ahasvérosnak, meg katonáknak, a lányok Eszternek öltöznek – és vidám összejöveteleken mulatnak a régmúlt szabadulás emlékére.

Ez az az alkalom, amikor mértéktelenül szoktak inni, ami tulajdonképpen talmudi előírás, hiszen „annyit köteles valaki inni Purimkor, hogy ne tudjon különbséget tenni Hámán és az áldott Mordecháj között.” (Megilá).

Idén is több helyen együtt lehetünk a sorsvetés ünnepén, az alábbiakban mindenki találhat magának kedvére való programot. Az eddig rendelkezésre álló információk szerint az alábbi helyeken biztosan lesz nagyobb purimi mulatság.

2019. március 20., vasárnap:
18:00 – Purimi gyerekzsivaj a Pávában
Program:
Sok-sok játék, ajándék, finom falatok és meglepetés várja a gyerekeket, szülőket és nagyszülőket egyaránt a Páva utcai zsinagóga purimi előpartiján. A program díjtalan, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni a gyerevelemzsinagogaba@gmail.com e-mail címen vagy +36209674843-as telefonszámon lehet.

hamantaska
2019. március 20., szerda:

18:00 – Purimi Karnevál a Frankelben
Program:
Megila olvasás
ruha, cipő és játékvásár
étel, ital, forralt bor
adomány és ajándékkosár készítés
arcfestés, jelmezverseny


18:00 – Megilla-olvasás a Dohányban
A Dohány utcai körzetben, ahogy ilyenkor szokás felolvassák Eszter könyvét. Lesz jelmez, jó kedv, finomság.

18:45 Purim a Tikvával
“A Tikva Hungary a GOLDMARK teremben tart jelmezes bulit. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy előre jelentkezze részvételi szándékát az étel és a biztonságos bejutás érdekében az alábbi elérhetőségeken: email: tikva.hungary@gmail.com

19:00 Együtt ünnepel a három B betűs budapesti zsinagóga és a Hunyadi téri körzet
“Nagy szeretettel várnak mindenkit az első közös, több zsinagógás BB’z Purim partyra, ahol a Bethlen téri, a Bét Sálom, a Bét Jehuda és a Hunyadi téri zsinagóga rabbijainak vezetésével ünnepelhetnek közösen a közösség tagjai”

Ami lesz: welcome drink, Megila olvasás, hámán táska, hangzavar, buli, 4 nagyon jófej rabbi, és sok meglepetés a gyerkőcöknek.

Amit a vendégektől várnak: jó kedv és az este legjobb jelmeze.

A rabbik és a 3 B:
Deutsch Péter – Bethlen téri zsinagóga
Radnóti Zoltán – Bét Sálom zsinagóga
Darvas István – Bét Jehuda zsinagóga
Fináli Gábor – Hunyadi téri zsinagóga

A műsor 18.00 órakor Juhász Marcell (kétszeres magyar bűvészbajnok) 45 perces interaktív gyerekműsorával kezdődik az étterem különtermében.

A purimi mulatság a Király utcai BB’z Bar&Grillben lesz.

2019. március 24., vasárnap:
15:00 – Purimi előadás a Goldmarkban
A Dohány utcai Templomkörzet szeretettel meghívja a március 24-én, 15 órakor kezdődő Purimi előadásra.
Program:
Dr. Frölich Róbert – az ünnep méltatása
Fellép: Köllő Babett és Göth Péter operetténekesek,  Hajdú Steve humorista

Az előadás után purimi süteményekkel várnak minden kedves vendéget.
Az előadás regisztráció köteles>>>