Több fiatal rabbink is szerepet vállal a jövőben az OR-ZSE életében

Több fiatal rabbink is szerepet vállal a jövőben az OR-ZSE életében

Új rektor, Vajda Károly áll munkába az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen július 1-től, aki egyelőre 12 hónapra kapta a megbízását. A kinevezés egyik érdekessége, hogy most lesz először világi személy az OR-ZSE vezetője 140 éves fennállása óta.
Vajda Károly irodalomtörténész, vallásfilozófus egyetemi oktató, aki a tudományos élet területéről érkezik az egyetem élére hónapokon át tartó egyeztetések után.

Az egyetem élén történő személycsere további változásokat idéz majd elő az intézmény életében. Egyelőre még nem hivatalos döntés, de új tanszékvezető, Róna Tamás kerülhet a Szentírás és Talmudtudomány Szak élére, amelyet eddig Prof. Schőner Alfréd az OR-ZSE visszavonuló rektora vezetett, Verő Tamás pedig a Judaisztika Tanszéket vezetheti majd.

Bár még ezt sem erősítette meg az új rektor, de több rabbi – Darvas István, Radnóti Zoltán, Róna Tamás és Verő Tamás – közvetlenül fogja segíteni munkáját az intézmény vallási ügyeiben, elsősorban a rektori tanács keretein belül. A világi és a vallási rész egyensúlyát a rektor és az OR-ZSE-n dolgozó rabbik szoros együttműködése teremtheti meg.

Darvas István, aki az OR-ZSE zsinagógájának rabbija titkári pozícióban is dolgozik majd a rektor mellett.