Tizenötödik évfordulóját ünnepli a BZSH Dél-pesti körzete

Budapesti Zsidó Hitközség Dél-Pesti Körzete június 18-án ünnepelte a körzet fennállásának 15 éves évfordulóját.
Valamikor az ezredforduló környékén néhány lelkes és erős akaratú ember elhatározta, hogy felkutatja azt a Pesterzsébeten és környékén élő néhány zsidót, akikkel együtt újra indíthatják a hajdan pezsgő hitéletet. Évekig tartó munkájukat végül siker koronázta: az önkormányzat és a BZSH segítségével 2002 tavaszán dr. Kardos Péter főrabbi (aki egyébként a hatvanas évek elején kezdő rabbiként a pesterzsébeti zsinagógában funkcionált) felavatta a Dél-Pesti Körzet imatermét.
Az elnevezés – Dél-Pesti Körzet – eredetileg a három dél-pesti kerület, Pesterzsébet, Soroksár és Csepel területére utalt, de szinte az első perctől kezdve megtalálták az imahelyet a környező kis településeken, így Dunaharasztiban, vagy Monoron élő hittestvérek is.
A kis zsinagógában minden héten megtartják a szombat fogadást, emellett a nagy zsidó ünnepek alkalmával is együtt imádkoznak.
További aktív vallási életet kívánunk a Zamárdi utcai közösségnek!
מזל טוב

2017, jún, 18