Teljesen megtisztították a zöld hulladéktól az Óbudai zsidó temetőt

A BZSH Óbudai zsidó temetőjét 1922-ben nyitotta meg az óbudai zsidó közösség 12 évvel azután, hogy a köztemetőt az 1910-es létrehozáskor három részre osztották. A kiemelt fontosságú rabbisírokon kívül főleg helyi chevra kadisa elöljárók, és tisztviselők temetkeztek itt. A művészi, tudományos élet képviselői közül itt nyugszik a fasizmus áldozatává vált író, Gelléri Andor Endre, és a nemzetközi hírű pszichológus, Mérei Ferenc. Számos kordokumentumnak is beillő sírkövet rejt a temető, főleg a városrész mára már eltűnt zsidó sírkertjeiből.
Az óbudai zsidóság nyughelyéül szolgáló sírkert az elmúlt években egyszer már átesett egy nagyobb korszerűsítésen, amikor is a ravatalozó épület, a bejárati kapu, valamint a kerítés került felújításra. Az elmúlt hetekben pedig az időközben a természet által okozott károkat hozták helyre.
A két és fél hektáros terület nagy részét közel három méter magas gyomnövényzet, vadszőlő, borostyán lepte el, mely megnehezítette a sírok karbantartását, valamint a hozzátartozók számára a sírok megközelítését is. A munkások egy hónap alatt csaknem 120-150 köbméter zöld hulladéktól szabadították meg a temető területét.
A műszaki átadásra szerda délelőtt került sor. Az elvégzett munkálatokat a BZSH részéről dr.Kunos Péter ügyvezető igazgató személyesen ellenőrizte le, Tordai Péter, és Winkler Mihály Mazsihisz vezetőségi tagok jelenlétében.
A temető rendbehozatala a Frankel zsinagóga elnöke, Tordai Péter közbenjárásával augusztusban kezdődött el.
Az elnök úr tájékoztatása szerint a munkálatokat a kormánytól korábban a temető felújítására kapott összegből finanszírozták. Korábban ezen összeg egy részéből renoválták a ravatalozó épületét, valamint a temető kerítését, most pedig a területrendezésre került sor belőle. Megközelítőleg fél évszázad alatt összegyűlt zöld hulladéktól tisztították meg a terület, mely az elmúlt években a dús növényzet, és az időközben összegyűlt zöld szemét miatt szinte már megközelíthetetlen volt.
A szerdai műszaki átadást követően ettől kezdve rendszeres karbantartást végeznek majd az óbudai temetőben, így a jövőben már folyamatosan rendezett körülmények fogadják majd a sírkertbe látogató hozzátartozókat.
Tordai Péter reményét fejezte ki, hogy a rendbe hozott óbudai temető egyfajta referencia temető is lesz a vidéki zsidó temetők számára, ahol az itt használt technológiával hasonló eredményeket lehet majd elérni.


Képek a szerdai műszaki átadásról, és a megtisztított óbudai temetőről>>>

2017, nov, 22