Páva utcai zsinagóga

dec
14

Fánk, jókedv, gyerekzsivaj a Páva zsinagóga hanukai buliján

Hanuka harmadik napján a Páva utcai kis zsinagógában tartotta idei ünnepségét a kilencedik kerület egyetlen még aktív vallási élettel büszkélkedő közössége.

A patinás nagy zsinagóga mellett lévő kis templomban gyűltek össze a hívek, hogy meghallgathassák az ünnepi tanítást, valamint hogy közösen meggyújthassák a harmadik napi színes gyertyákat.
A körzet vezetői gondoskodtak arról, hogy a felnőttek mellett a gyerekek is gyújthassanak, nekik külön hanukiát készítettek ki, így az idősebbek és a fiatalabbak is a csoda közvetlen részeseivé válhattak.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
aug
03

Talmudtanfolyam indul a Páva utcai zsinagógában

Aki szeretné a Babilóniai Talmudot az eredeti nyelvén értően forgatni, azt szeretettel várja a Páva utcai zsinagóga, ahol hétrészes tanfolyamon lehet megtanulni a Talmud több fontos alapkifejezését. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a rabbik háborújába, amelyet az emberi méltóságért vívtak az antikvitásban.

A fő téma a megalázás elutasítása, az emberi méltóság fontossága lesz.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
jún
25

Ismét nagy sikert aratott a Múzeumok Éjszakája

Akárcsak az elmúlt években idén is megrendezésre került a Múzeumok Éjszakája.
A Sábesz kimenetelét követően a Dohány zsinagógába, a Wallenberg kertbe, és a Magyar Zsidó Múzeumba látogathattak el az érdeklődők, de a Páva utcai zsinagóga és a Holokauszt Emlékközpont is kinyitotta kapuit.

By akos15 | BZSH
DETAIL
máj
09

Izraelről tartanak előadást a Páva utcában

Akit érdekel Izrael Állam története, Izrael jelene, kultúrája, az nem hagyhatja ki a Páva utcai zsinagóga következő programját május 12-én, pénteken délután.

Novák Attila történész, a Magyarországi Cionista Szövetség korábbi elnöke beszél majd az érdeklődőknek Izraelről, olyanokat is megtudhatnak a Földközi-tenger keleti partján fekvő paradicsomról, amikről eddig nem volt tudomásuk.

By akos15 | BZSH
DETAIL
feb
24

Három budapesti körzet ismét együtt ünnepel Purimkor

A nagy sikerű tavalyi közös rendezést követően, idén is együtt ünnepel három budapesti körzet Purimkor.

Március 11-én, szombaton este hét órakor megnyílnak a Páva utcai zsinagóga kapui, ahol a Bét Sálom zsinagóga, a Dél-pesti körzet és a Páva utcai körzet hívei tölthetnek közösen egy feledhetetlen estét.

By akos15 | BZSH
DETAIL
jan
05

Január 14-én folytatódik a Páva utcai zsinagóga beszélgetéssorozata

Folytatódik a Páva utcai zsinagógában havonta megrendezésre kerülő beszélgetéssorozat a kortárs magyar zsidóság múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Legutóbb György Péter esztéta, egyetemi tanár volt a körzet vendége, akivel új könyvéről beszélgettek, január 14-én, szombat este 18 órakor pedig Forgách András író mutatja be „Élő kötet nem marad” című könyvét.

By akos15 | BZSH . Egyéb
DETAIL
dec
28

Négy zsinagógában is ünnepséggel köszöntötték a Hanukát

Négy helyszínen is központi ünnepséget tartottak Hanuka ünnepének ötödik napján.

Hanuka ötödik napján került sor a BZSH újpesti közösségének hanukai mulatságára a zsinagóga melletti kis zsinagógában.
A termet teljesen megtöltötték a körzet hívei, valamint az újpesti Szeretetotthon lakói.
Szerdócz J. Ervin, a közösség rabbija előbb az ünnep fontosságáról beszélt, majd meggyújtotta az ötödik nap gyertyáit. Az áldást és a hanukai dalokat együtt énekelték a jelenlévők.

By akos15 | BZSH . vallás
DETAIL
nov
26

Bemutatta új könyvét György Péter a Páva zsinagógában

Szombaton este, a Sábesz kimenetelét, és a hávdólét követően György Péter esztéta volt a Páva utcai zsinagóga vendége, melynek közösségi termében az 1945 utáni zsidó történelemtudat fontosságáról, valamint most megjelent új könyvéről beszélgetett az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója.

By akos15 | BZSH
DETAIL
nov
25

Világi gondolatok, vallási térben – Beszélgetés a Páva utcai zsinagógában

Beszélgetések a kortárs magyar zsidóság múltjáról, jelenéről és jövőjéről a Páva utcai zsinagógában.
Szombaton este beszélgetésre kerül sor György Péterrel a Páva utcai zsinagógában az 1945 utáni zsidó történelemtudat fontosságáról. Fókuszban a nemrég megjelent „Ismeretlen Nyelv – a Hatalom Színrevitele” című könyve.

By akos15 | BZSH
DETAIL
máj
09

A Flódni versenytől a Macesztorta versenyig a gyomrunkon át vezet az út

A Pávai utcai zsinagógában vasárnap délutánra “Macesztorta versenyt” hirdettek. A versenyen minden sütni és versenyezni vágyót szeretettel láttak, és nem is kellett csalódni, rengeteg különböző tortát mutattak be az indulók, és kóstolhattak az érdeklődők.

A Páva körzet elnökének, dr.Gádor György beszámolóját olvashatják a versenyről.

By akos15 | BZSH
DETAIL
máj
02

Macesztorta verseny lesz a Páva utcai zsinagógában

A Pészachi maceszdömping során rengeteg macesztorta készült a zsinagógai körzetekben, családoknál, vagy baráti társaságokban. Mindet azonban senki se láthatta egyszerre! Itt az idő, hogy megnézzük, hogy mi zajlik a felszín alatt!

A Pávai utcai zsinagógában ennek okán “Macesztorta versenyt” hirdettek, melyre május 8-án vasárnap 16 órától kerül sor. A versenyre minden sütni és versenyezni vágyót szeretettel várnak, további mindenkit, aki a macesztorta kínálatot megtekinteni, illetve végigkóstolni szeretne.

By akos15 | BZSH
DETAIL