MAZSIKE

jan
15

Sétát szervez a Mazsike a gettó felszabadítására emlékezve

A budapesti gettó felszabadulásának 73. évfordulója alkalmából rendez emléksétát a Mazsike (Magyar Zsidó Kulturális Egyesület) az egykori gettó területén.
A megemlékezést követően, a Csányi utca 5. épületében megtekinthető a budapesti gettó történetét bemutató, A pesti gettó emlékezete című kiállítás. A sétát Deák Gábor vezeti.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jan
12

Emléktáblát kapott Szabó László sakkolimpikon

Egykori erzsébetvárosi lakásának falán emléktáblát helyeztek el Szabó László születésének centenáriuma alkalmából a Mazsike részéről.
Szabó László, hazánk egyik legsikeresebb sakkozója, 1917. március 19-én született Budapesten.

Az Erzsébet körút 13. számú társasházban lakott, ahol sakkör működött.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
02

A Mazsike következő programja: Az Óbudai zsinagógától a Goldberger-gyárig

„Annyian vannak, mint Óbudán a zsidó gyerek” – járja a mondás.
Mit jelentsen ez a régi szólás? Miért éppen Óbudán (héber nevén Ofen Jásán, jiddisül Alt Ovn) épült ki már a 18. század elején zsidó község Pest és Buda helyett? Mi köze volt az óbudai zsidó elemi iskolának II. Józsefhez? Kik voltak a blauhaxlerek? Hogyan fejlődött a Lajos utcai kis kékfestő manufaktúra a világhírű Goldberger gyárrá? Miért épp a Parisette nevű selyem ejtette rabul Karinthyt?

By akos15 | Egyéb
DETAIL
feb
08

Vasárnap kulturális séta Óbudán

A pesti zsidóság bölcsője Óbudán, az egykori Zichy-birtokon volt. Erről, valamint az itteni gazdag zsidó múltról, és a napjainkban újra pezsgő zsidó életről is lesz szó a Mazsike következő sétáján.
A séta során útba ejtik az egykori Bródy Kávéházat, ahol megidézik Fedák Sári primadonnát, és a kor kedvenc íróit, például Karinthy Frigyest vagy Krúdy Gyulát, akik egykor egy társaságában mulattak az árnyas belsőkertben.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
aug
07

Újabb botlatókövekkel emlékeznek a Holokauszt áldozataira

Hat városban összesen 95 botlatókövet tesz le az idén Magyarországon Gunter Demnig német művész civilek és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében.

Demnig, a botlatókövek megálmodója réztáblába vési az elhurcoltak nevét, születésük, valamint meggyilkolásuk helyszínét és időpontját.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
ápr
12

Karády Katalin dalai csendültek fel a Rumbach zsinagógában

Különleges, négy részes zenei kalandra invitált minden zeneszeretőt a Jazzrael zenekar, melynek során
újszerűen hangszerelt zsidó dallamok világában kalandozhatnak az érdeklődök.
A zenekar vendégei országosan elismert művészek, akik elkötelezettek a zsidó hagyományok és az improvizációs jazz iránt.

By akos15 | BZSH . Egyéb
DETAIL
Már
22

Ismét megtekinthető a Bartók-kiállítás a metróban

A Bartók Archívum munkatársai által összeállított kiállítás 2006 után ismét látható lesz a 2-es, 3-as és 4-es metró szerelvényeiben, hogy az ott utazókat megismertesse a 20. század legnagyobb hatású zeneszerzőjével, zenetudósával és zongoraművésszel, akire méltán lehet büszke minden magyar ember.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
Már
20

Híres zsidó dallamok a világ körül – koncertsorozat két helyszínen

Különleges négy részes zenei utazásra invitál minden zeneszeretőt a Jazzrael zenekar. A koncertsorozat során különleges zsidó dallamok világában kalandozhatnak majd el az érdeklődök, akik ellátogatnak a Gödör Klubba és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába. A koncertsorozat során a Jazzrael zenekar társaságában a hazai zenei élet kiemelkedő művészei Bíró Eszter, Babos Gyula, Malek Andrea és Szőke Nikoletta idézik meg a zsidó zene gyöngyszemeit.

A koncertsorozat a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
Már
14

Március 20-án időutazás a Budai Vár zsidó emlékei között

Budapest zsidó arcai elnevezéssel ismét történelmi sétára várnak minden érdeklődőt március 20-án vasárnap 11 órakor a Budai Várba.

A XIII. századi zsidónegyed a mai Szent György utca (akkor Zsidó utca) nyugati oldalán, a hajdanán Zsidó kapunak nevezett Fehérvári kapu szomszédságában alakult ki. A Budai Vár második zsidónegyede, a Táncsics Mihály utca környékén volt. Itt állt a ma eltemetett zsinagógának nevezett épület, amelynek feltárásáért évek óta küzdenek a zsidó szervezetek. Erről, és a vár zsidó emlékeiről szól a történelmi séta.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
feb
14

Felavatták Kézdy György emléktábláját a Klauzál téren

Emléktáblát avattak Kézdy György Jászai Mari-díjas színművész tiszteletére vasárnap délután a Klauzál téren, ott, ahol a nyolcvan esztendeje született színművész élt.

A Klauzál tér 2. számú ház falán elhelyezett emléktáblánál Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke mondott köszöntőt, az emléktáblát Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere avatta fel. A pályatársak nevében Balázsovits Lajos színművész emlékezett a 2013-ban elhunyt Kézdy Györgyre.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
feb
06

Jövő hét vasárnap Kézdy Györgyre emlékezünk

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, valamint Erzsébetváros Önkormányzata, és Az Élet Menete Alapítvány tisztelettel meghív minden érdeklődőt, a három éve elhunyt Kézdy György, Jászai Mari-díjas színművész emléktáblájának avatására a VII. kerület Klauzál tér 2. szám alatti házhoz.

Az emléktáblát 2016. február 14-én vasárnap, 14 órakor helyezik el, éppen Kézdy György születésének 80. évfordulóján.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
Júl
16

Egy kő, egy név, egy emlékezet

56 helyszínen – 77 kő lehelyezése Budapesten, Nagykanizsán és Szegeden, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és civilek szervezésében.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület tisztelettel meghív mindenkit a Budapest Jazz Clubban (Budapest XIII. ker., Hollán Ernő u. 7.), 2015. július 21. kedd, 18:00 órakor tartandó sajtórendezvényére, ahol tájékoztatás adnak a „Stolpersteine – Botlatókövek 2015” c. eseménysorozatról.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jún
22

Salamon Bélára emlékeznek a Centrálban

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és az MTK Budapest június 25-én csütörtökön, 18:00 órakor a Centrál Kávéházban (Budapest V. ker., Károlyi u.9.) emlékezik meg az egyesület legendás vezérszurkolójáról, korának neves színészéről Salamon Béláról.

Akik felidézik Salamon Béla szerepeit: Kern András, Felföldi Anikó, Géczy Dorottya, Thury Éva és Verebély Iván.
Az est moderátora: Kalmár Tibor.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jún
11

Kiállítás nyílt nemzetközileg elismert magyar-zsidó labdarúgókról és edzőkről

“Futballmágusok és labdazsonglőrök itthon és a nagyvilágban” címmel nyílt kiállítás a magyar-zsidó, illetve zsidó-magyar labdarúgókról és edzőkről csütörtökön, a Bálna Budapest kulturális központban.

Az augusztus 16-ig megtekinthető, interaktív tárlat az MTK Budapest és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület együttműködésében, a Miniszterelnökség támogatásával jött létre.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jún
08

Az MTK legendás szurkolójára emlékeznek a Centrál Kávéházban

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és az MTK Budapest június 25-én csütörtökön, 18:00 órakor a Centrál Kávéházban (Budapest V. ker., Károlyi u.9.) emlékezik meg az egyesület legendás vezérszurkolójáról, korának neves színészéről Salamon Béláról.

Salamon Bélát zsidó származása miatt 1939-ben leparancsolták a színpadról, munka és jövedelem nélkül maradt, s így született a „Hej, színművész…” című vidám könyve, amelyben életéről mesélt, és sajátos hangvételű anekdotái teszik élvezetessé írását. Művét maga terjesztette megélhetés gyanánt, házról házra járva.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jún
08

Évadzáró ünnepséget tart a Mazsike Nagykovácsiban

Nyárköszöntő kerti party-t tart a Mazsike Nagykovácsiban – spanyol ízekkel, sok-sok muzsikával és egy csipetnyi irodalommal, 2015. június 28-án vasárnap 10:00 órától. Utazás közösen autóbusszal, a busz, 10:00 órakor indul a Hősök teréről, a Műcsarnok oldalán található autóbusz parkolóból.

Ez alkalommal Rubin Eszter látja vendégül a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület rendezvényén megjelenőket.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
máj
31

Meghívó: Anne Frank naplója – egy könyv, amit mindenkinek ismernie kell

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Mass Media Solutions Kft. tisztelettel meghív minden érdeklődőt az Anne Frank naplója • Metró Galéria kiállítás megnyitójára.

A megnyitó időpontja: 2015. június 4. csütörtök 13:00 óra, a 2-es Metró Puskás Ferenc Stadion állomása.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
máj
30

Szenes Hannára emlékezik a MAZSIKE

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szeretettel meghív minden érdeklődőt, 2015. június 4. (csütörtök), 18:00 órára: A „Kérdőjelként lebeg az Élet” című Szenes Hanna emlékestre a Centrál Kávéházba (Budapest V. ker., Károlyi u. 6.)

Az összeállítás Szenes Hanna visszaemlékezéseiből, naplójából és versei felhasználásával valamint rá emlékező dalokból készült.

By akos15 | Egyéb
DETAIL