maccabi

Júl
18

Sikeres Maccabi Játékokat zárt a magyar delegáció Izraelben

A magyar sportolók túlszárnyalták a négy évvel ezelőtti teljesítményüket a XX.Maccabi Világjátékokon. Az idei év rekordot hozott, nem csak a magyar delegáció, de valamennyi induló részéről is, hiszen 80 ország mintegy 10 000 sportolója vett részt a játékokon, a 120 fős magyar delegáció részeként 100 sportoló érkezett Izraelbe.

A játékokon 40 sportágban mérték össze tudásukat a versenyzők, idén először lacrosse-ban és bridzsben is. Utóbbiban a magyar csapat rögtön ezüstérmet szerzett.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
Júl
07

Elkezdődtek a 2017-es Makkabi Játékok

Nyolcvan országból tízezer sportoló vett részt csütörtök este a jeruzsálemi Teddy stadionban a 20. Makkabi játékok ünnepélyes megnyitóján.

Magyarországot 93 versenyző képviseli. Az Egyesült Államok 1061, Izrael pedig 2400 versenyzőt állít ki a játékokra, amelyen 43 sportágban zajlanak majd a versenyek, július 6 és 18 között.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
Júl
06

Az eddigi legnagyobb magyar delegáció utazott el az idei Maccabi Világjátékokra

119 tagú magyar különítmény utazott el Izraelbe a 20. Maccabi Világjátékokra. A játékokat négyévente, az olimpiát követő évben rendezik meg és a világ negyedik legnagyobb sporteseményeként tartják számon. A versenyen – mintegy hetven sportágban – zsidó származású sportolók indulhatnak ifjúsági, felnőtt és masters kategóriában.

A magyar delegáció a 2013-as játékokon szerezte legtöbb érmét a Maccabi Világjátékok történetében.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jún
29

Jövőhéten kezdődik a XX. Maccabia

Július 4-én a világ 80 országából érkeznek zsidó sportolók Izraelbe, hogy részt vegyenek a világ harmadik legnagyobb sportrendezvényén, a Maccabia Világjátékokon.

A négyévente megrendezésre kerülő versenyen ezúttal mintegy tízezer sportoló 43 sportágban méri össze tudását. A Maccabia fő helyszíne Jeruzsálem lesz, de országszerte további 68 sportkomplexumban folynak majd a versenyek július 5-17 között.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jún
19

Londonból a Maccabi Játékokra – motorral

Június 13-án indultak útnak tucatnyian motorral Londonból, hogy Budapest érintésével június 29-én megérkezzenek Izraelbe, ahol a riderek viszik majd városról-városra a Maccabiah lángját.
A csapat, amelyhez (a túrát végigutazó trió Horváth József, Lukács Sándor és Kalotai Gábor mellé) Biatorbágynál négy további honi motoros is csatlakozott, július 18-án (vasárnap) délután négy órakor érkezett a Dohány utcai zsinagógához.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
máj
18

Június elején ismét FunRun Budapesten

A Maccabi VAC idén is megrendezi a Maccabi Fun Runt, ahol szélsebesen futva, szerelemesen andalogva, babakocsit tolva vagy éppen a házi kedvenccel együtt is végigfuthatja, vagy sétálhatja bárki az útvonalat.

Budapest zsidónegyedében varázslatos élményben lesz azoknak része, akik részt vesznek a június 11-én esedékes futáson. Ez egy olyan közösségi és jótékonysági zsidó esemény, ahol számos különböző zsidó és nem zsidó szervezet is részt vesz. A nevezési díjjal az egyik kiválasztott szervezeted támogathatják. A támogatható szervezetek listája hamarosan itt lesz elérhető: http://maccabi.hu/funrun/szervezetek/

By akos15 | BZSH
DETAIL
dec
30

Focitornával köszöntötték Hanuka hetedik napját

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került a Hanukai Kispályás Foci Kupa.
A Bálint Ház, a Maccabi Vac Hungary és a Hasomer Hacair Magyarország közös rendezvényén nyolc csapat lépett pályára két csoportban. Két csapattal vett részt az eseményen a rendező Maccabi Vac, mellettük a Bethlen téri zsinagóga, a Scheiber Általános Iskola és Gimnázium tanárai, a BMC, a Somer, valamint az MTK és a Vasas szurkolói együttesei léptek pályára.

By akos15 | BZSH . Egyéb
DETAIL
dec
22

Ilyen helyszíneken zajlanak majd a budapesti Maccabi Játékok

Az már korábban eldőlt, hogy Budapest rendezheti a 2019-es Maccabi Európa Játékokat, amely a földrész legnagyobb zsidó sporteseménye.

A Maccabi Európa Játékokon közel 2500 sportoló részvétele várható, ezzel Magyarország legnagyobb sporteseménye lesz 2019-ben.
A X. Zsidó Közösségi Kerekasztalon, melynek napirendjén szerepelt a 2019-es Maccabi Európa Játékok előkészületeinek beszámolója is a Parlamentben. A beszámoló végén bemutatták az impozáns terveket is.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
19

Idén is lesz Hanukai Kispályás Foci Kupa

A hagyományokhoz híven idén is megrendezésre kerül a Hanukai Kispályás Foci Kupa.
A Bálint Ház, a Maccabi Vac Hungary és a Hasomer Hacair Magyarország közös rendezvényén a Bethlen téri zsinagóga rabbija Deutsch Péter ünnepi beszéddel fogadja a játékosokat, és a hanukia meggyújtásával indítja el a tornát.

A fáradságos küzdelmek után minden játékos kóser hanukai fánkokkal csillapíthatja éhségét, valamint minden résztvevő emlékérmet kap.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
okt
07

Mostantól Keleti Ágnes nevét viseli a Scheiber iskola tornaterme

A 95 éves ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász, holokauszt túlélő Keleti Ágnesről nevezték el a BZSH Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium tornatermét.

A névadó ünnepségen beszédet mondott Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke, Verő Tamás rabbi, valamint tornabemutatót tartottak az MTK fiatal sportolói is.

By akos15 | BZSH
DETAIL
jún
26

Büntetőkkel dőlt el az idei Maccabi Vízilaba Kupa

Vasárnap délután immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Maccabi VAC Vízilabda Kupa a Tüzér utcai Honvéd uszodában.

A rekkenő hőségben a résztvevő négy csapat számára üdítő volt a hűvös vízbe csobbanni, és ismét összecsapni egymással.
A négycsapatos kupán végül a HETE végzett az első helyen, a házigazda, és a már 2017-es Izraelben rendezendő Maccabi Világjátékokra készülő Maccabi VAC a második helyen zárt.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jún
23

Vasárnap Maccabi VAC Vízilabda Kupa a Tüzér utcában!

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Maccabi VAC Vízilabda Kupa a Tüzér utcai Honvéd uszodában.

A június 26-án, vasárnap délután 14 órakor kezdődő eseményen négy csapat küzd meg egymással a medencében, a kilátogatók négy izgalmas mérkőzésen drukkolhatnak kedvenceiknek.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
aug
09

Nyolcadik lett Magyarország a Maccabi játékokon

Magyarország a 8. helyezett lett a nemzetek éremtábláján, így nyolcadikként Magyarország hozta el a legtöbb érmet a július 27. és augusztus 5. között, Berlinben megrendezett 14. Európai Maccabi Játékokon, ahol 32 résztvevő ország zsidó sportolói küzdöttek meg egymással.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jún
23

Remek kilátások a júliusi Maccabi Játékok előtt

A Maccabi VAC vízilabda csapata szerezte meg az aranyérmet a múlt vasárnap megrendezett 2.Maccabi Kupa, Kovács Imre Emlékversenyen.

A Honvéd Tüzér utcai uszodájában a Váci VSE, a Faterpolo VSE, valamint a Hete/Csepe együtteseit utasították maguk mögé a Maccabi vízilabdázói.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
ápr
27

Májusban Családi- és Sportnap a Marczibányi téren!

Május 10-én ismét Judafest Családi Napra és Maccabi VAC Sportnapra kerül sor Budapesten.

A Judafest és a Maccabi VAC közös programján a Marczibányi téri sportcentrumban az egész család jól érezheti majd magát. Lesznek sportversenyek, táncház, Csodák Népe kalandjáték, és fellép a Boribon Muzsikál együttes is.

By akos15 | Egyéb
DETAIL