Sziván hónap huszadikán a holokauszt áldozataira emlékeztek a Dohány zsinagógánál

Szerda délután került sor a Dohány utcai zsinagóga temetőkertjében már hagyományos mártírmegemlékezésre.
A budapesti zsidóság mindig Sziván hónap huszadikán emlékezik meg a Soában meggyilkolt hittestvéreinkről, akiknek nem tudjuk a pontos halálozási dátumát. Rájuk emlékeztek a megjelentek a sírkertben, ahol Nádel Tamás, a Dohány körzet elnöke köszöntötte az emlékezőket, majd Rudas Dániel kántor gyászimáját követően, Galkó Balázs színművész mondott az alkalomhoz illő verset.
dr.Frölich Róbert országos főrabbi beszédében megemlékezett mindazokról, akik életüket veszítették a holokauszt során, és az égre tekintve kért örök békét azoknak, akik a Dohány zsinagóga temetőjében leltek végső megnyugvásra a szörnyű gaztettek után.
A megemlékezés Fekete László főkántor gyászimájával és az elhunytak emlékéért szóló Káddissal zárult.
Képek a megemlékezésről>>>

2017, jún, 14