Nem sikerült a kormányalakítás, szeptemberben új választások lesznek Izraelben

Hiába nyerte meg áprilisban Benjamin Netanjahu az izraeli parlamenti választásokat, mivel nem tudott kormányt alakítani, ezrét pártja, a Likud a parlament feloszlatása és új választások kiírása mellett döntött. A 120 képviselőből hetvennégy támogatta az április 9-i választások után április 30-án felesküdött Kneszet feloszlatásáról szóló törvényjavaslatot és az új választások kiírását, várhatóan szeptember 17-re.
A koalíciós kormányt azért nem sikerült létrehozni, mert Avigdor Liberman, az Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) párt elnöke ragaszkodott ahhoz, hogy a Kneszet változatlan szöveggel fogadja el az első olvasatban már régebben megszavazott bevonulási törvényt, a vallásos pártok azonban ezt egységesen elutasították. A kudarcért Liberman a Likudot és az élén álló Benjámin Netanjahut, a Likud pedig Libermant vádolta.
Az ultraortodox zsidók katonai szolgálatra kötelezéséről már hosszú évek óta zajlok komoly társadalmi vita Izraelben. Ám a Haaretz napilap elemzése szerint ezúttal Liberman csak ürügyként használta fel a vallásos pártokkal való konfliktust, és már a koalíciós tárgyalások kezdetétől fogva Netanjahu kormányalakítási kísérletének megtorpedózására játszott. Erre utalhatott az is, amikor az izraeli miniszterelnök győzelmének tudatában végigtelefonálta a lehetséges koalíciós partereit, és Liberman volt az egyetlen, aki nem fogadta Netanjahu hívását. Az elemzés szerint a Likudban már ekkor észre kellett volna, hogy vegyék az Izrael a Hazánk elnökének szándékait.
A Kneszet föloszlatását eldöntő szavazás után Benjámin Netanjahu már azt nyilatkozta, hogy Liberman jobboldali szavazatokat szerzett meg, de amikor nem lépett be kormányába, akkor kiderült róla, hogy valójában a baloldalhoz tartozik.
Izraelben legutóbb 2009-ben Cipi Livninek nem sikerült létrehoznia koalíciós kabinetet Ehud Olmert kormányfő korrupciós vádak miatti lemondása után. Livni az izraeli törvények értelmében visszaadta kormányalakítási megbízatását az államfőnek, aki akkor Benjámin Netanjahut bízta meg az új kormány megteremtésével. Korábban 1990-ben pedig Simon Peresz is kudarcot vallott a képviselők többsége támogatásának megszerzésében, s akkor az elnök Jichák Samírt kérte fel helyette, aki kormányt is alakított.
Izraelben ezidáig még sosem fordult elő olyan, hogy a kormányalakítás sikertelensége miatt feloszlassák a parlamentet, és új választásokat írjanak ki még ugyanabban az évben.

2019, máj, 30