Százötvenhét éves a Dohány utcai zsinagóga

dohzsiregenSzázötvenhét éve, 1859. szeptember 6-án adták át Budapesten a Dohány utcai zsinagógát, a nagy hagyományú magyar zsidóság jelképét. Az avatóünnepségen a pesti előkelőségek valláskülönbség nélkül vettek részt.
A pénzügyek és a kereskedelem fellendülésével rohamosan nőtt a főváros zsidó lakossága, ezért a Pesti Izraelita Hitközség már az 1840-es években sürgette önálló zsinagóga építését (addig az Orczy-házban és más épületekben létesültek imatermek). Miután sikerült e célra telket szerezniük, pályázatot írtak ki, amelyen a kor legjelesebb építészei, köztük Hild József és Feszl Frigyes is indultak. Végül Ludwig Förster bécsi építész terveit fogadták el, a kivitelezéssel négy év alatt, 1859-re végeztek. A mór stílusú zsinagógán jelent meg először torony magyarországi templomon – korábban nemcsak nem lehetett ilyet építeni, de a zsinagógák maximális magasságát is szabályozták.
3845111121051729__budapest_dohany_utcai_zsinagogaA hagymasisakkal fedett tornyok közti ráccsal elválasztott, nyitott tér átmenetet alkot a belső udvar felé, amely kétoldali árkádsorával a középkori zsinagógák intim enteriőrjét idézi. A vörös téglahomlokzat azért tér el egy kicsit az utca vonalától, hogy az előírások szerint Jeruzsálem felé nézzen. A főbejárat felett Tóra-idézet olvasható: “Készítsenek nékem szentélyt, hogy lakjam közepettük.” (Mózes II. 25:8.) Az 53,1 méter hosszú és 26,5 méter széles épület Európa legnagyobb neológ zsinagógája. A 26 méter magas, csarnokszerű épület hosszanti terét a kétszintes karzatok homlokvonala, illetve a sík mennyezetet tartó karcsú öntöttvas oszlopkötegek osztják három hajóra. A 12 méter fesztávú főhajót és a mellékhajókat öntöttvas ívek hidalják át. A Jeruzsálemhez, a zsidóság szent városához legközelebb eső keleti fal az előtte lévő emelvény aranyozott öntöttvas korlátrács-együttesével válik hangsúlyossá.
dohany_zsinagogaA Frigyszekrény, a zsinagóga legszentebb része fölött kupola található, előtte állandóan ég az Örökmécses. A belső teret míves ornamentika, gyönyörű csillárok és falikarok, falfestés ékesítik. A többször átépített orgona 4 manuálos, felavatásakor jelen volt Liszt Ferenc is. A templom északi oldalához csatlakozik a Hősök csarnoka és temetője, valamint a Zsidó Múzeum, mely Herzl Tivadar szülőháza helyén épült.
A templom mögött 1991-ben avatták fel a Magyar Zsidó Mártírok emlékművét, Varga Imre alkotását. A II. világháború, az időjárás s a karbantartás elmaradása miatt veszélyes állapotba került műemlék-épületet 1991-1996 között újították fel. A zsinagóga nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja. Jelenleg is Európa legnagyobb-, a világ második legnagyobb zsinagógája.
Kiváló akusztikája révén komolyzenei koncertek rendszeres helyszíne, az idei Zsidó Kulturális Fesztivál rendezvényeinek is helyt ad.


2016, szept, 06