Sláchmónesz és Mátánot leevjonim – avagy a két legszebb purimi előírás

Purimhoz közeledve már ejtettünk néhány szót azon előírásokról, amelyek az ünnepet övezik. Ezek közé tartozik a Megilá-olvasás, az ajándékküldés, a lakoma, vigasság, a szeudá.
A két legszebb előírás a Sláchmónesz (שלח מנות), vagyis a barátaink, illetve a Mátánot Leevjonim (מתנות לאביונים) a szegények megajándékozása.
A zsidók közötti felebaráti szeretet erősítése végett kaptuk a barátaink megajándékozásának micváját. Legalább egyszer kell küldeni minimum két dolgot a megajándékozottak részére, ha teljesíteni akarjuk a micvát. Akkor igazi a Sláchmónesz (שלח מנות) küldése, ha ételt is meg italt is küldünk. A micvá teljesítéséhez elég tehát egy küldemény, és benne kétfajta étel.
 
cedaka2A szegények megajándékozásához kétszeres mennyiség kell, mert a héber “mátánot leevjonim” (מתנות לאביונים) kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ajándékok a szegényeknek, tehát legalább két szegénynek kell ajándékot adni, mindegyiknek legalább kettőt. A könyörületesség szerint való eljárás fontosságát hangsúlyozza ez a micvá.
Nem fontos, hogy az ajándék éppen étel-ital legyen, adhatunk pénzt is a rászorulóknak, talán még jobb is. Már a Talmud korában is rendeztek purimi gyűjtéseket a diaszpórában a szegények számára, talán már pészáchi szükségleteikre is gondolva, mert addig is már csak egy hónap van hátra.

2017, márc, 03