Pályázat az Or-Zse rektori állására

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban Nft.) 37. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazása alapján, mint az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) fenntartója, nyilvános pályázatot hirdet
REKTOR magasabb vezetői megbízás ellátására az alábbi feltételekkel:
1. A rektori megbízás időtartama:
a vezetői megbízás határozott időre, 2018. július 01-től 2023. június 30-ig (5 év) szól.
2. Foglalkoztatás jellege:
teljes munkaidő.
3. A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
a hatályos jogszabályok, valamint az egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata (SzMSz), a Vezérlő Bizottság és a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) előírásai és a történelmi-neológ zsidó hagyományok alapján, az egyetem irányításával és vezetésével összefüggő feladatok ellátása; különösen a képzési, tudományos kutatási, tehetséggondozási, minőségbiztosítási, igazgatási és gazdasági tevékenységének irányítása; történelmi egyházként a neológia hagyományai alapján, a zsidó hagyományok őrzése, továbbfejlesztése, és ennek szellemében való tevékenykedés; az oktatási-kutatási és más szervezeti egységek munkájának összehangolása; az egyetem képviselete külső fórumokon, nemzetközi kapcsolatépítés; a humánpolitikai munka irányítása és felügyelete; az egyetem gazdaságos működtetése, a rendelkezésre álló költségvetési előirányzatok, vagyon és más források feletti – jogszabályok szerinti – rendelkezés; az intézmény fejlesztésére és korszerűsítésére vonatkozó koncepció kialakítása, az erre irányuló munka szervezése és összefogása; kapcsolattartás a minisztériumokkal és a felsőoktatási szervezetekkel, érdekképviseletekkel; valamint a hallgatói érdekképviseletekkel és a fenntartó MAZSIHISZ vezetőségével.
4. Illetmény és juttatások:
a fenntartóval kötött megállapodás szerint.
5. Pályázati feltételek:
Az OR-ZSE Szervezeti és Működési Szabályzata (XI./1. pont) az alábbiakat rögzíti:
„Rektori megbízást az kaphat, aki felsőoktatási intézményben szerzett legalább 3 éves vezetési, szervezési ismeretekkel, tapasztalattal rendelkezik, és teljes munkaidőre szóló jogviszonyban áll az Egyetemmel, illetve akivel ilyen jogviszonyt létesítenek. A rektort legkésőbb kinevezésével egyidőben egyetemi tanári munkakörben kell alkalmaznia az Egyetemnek, amelynek feltétele, hogy a köztársasági elnök egyetemi tanárrá kinevezze, vagy külföldi egyetemi tanári címmel rendelkezzen. Az Egyetem rektorát a hittudományok vagy a bölcsészettudományok tudományterülethez tartozó, tudományos fokozattal rendelkező pályázók közül választja ki az Egyetemi Tanács, és javaslatát felterjeszti a fenntartó MAZSIHISZ-nek. A rektori megbízás a fenntartó jóváhagyásával korlátozás nélkül megismételhető.”
Fentiek alapján a pályázati feltételek az alábbiak:
• 3 éves vezetési, szervezési ismeretekkel, tapasztalat,
• a köztársaság elnök általi egyetemi tanári kinevezés (Nft. 27. § (3) és 28. § (5)), vagy külföldi egyetemi tanári jogállás,
• hittudományok vagy a bölcsészettudományok tudományterülethez tartozó, tudományos fokozat,
• a héber és az angol nyelv legalább középfokú ismerete,
• büntetlen előélet, továbbá nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt;
• az egyetemmel teljes munkaidőre és 5 év időtartamra szóló munkajogviszony vállalása.
Az elbírálás során előnyt jelent:
• az egyetemi oktatásban szerzett legalább 10 éves oktatási tapasztalat;
• kiterjedt nemzetközi szakmai kapcsolatrendszer;
• államilag elismert, – felsőfokú nyelvvizsga angol és/vagy héber nyelvből,
• az MTA doktora vagy más nemzetközileg is elismert akadémiai fokozat megléte;
• magyar állampolgársággal nem rendelkező pályázó esetén a magyar nyelv társalgási szintű ismerete.
Az Nft. 91. § (3) utaló-bekezdése, valamint az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 22. § (1) bekezdés b) pontja alapján a kiíró pályázati feltételnek tekinti a pályázó zsidó vallási (ezen belül a neológ irányú) meggyőződését.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A pályázatnak tartalmaznia kell:
• rektori programot,
• tudományos fokozatának, szakmai és egyéb díjainak, elismeréseinek felsorolását, bemutatását;
• idegennyelv-tudásának igazolását;
• szakmai, illetőleg oktatási, tudományos kutatási munkáját, eddigi vezetői tevékenységét;
• publikációs listáját;
• hazai és nemzetközi tudományos, illetőleg szakmai szervezetekben végzett munkáját;
• minden olyan információt, amelyet a pályázó fontosnak tart.
A pályázathoz mellékelni kell:
• fényképes, részletes szakmai önéletrajzot;
• a végzettséget és szakképzettséget, tudományos fokozatot, egyetemi tanári kinevezést, az idegennyelv-tudást tanúsító okiratok hiteles másolatait;
• a fontosabbnak tartott publikációk, tudományos munkák, díjak jegyzékét;
• magyar állampolgár esetében: három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt;
• arról szóló nyilatkozatot, hogy a pályázó a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben történő kezeléséhez hozzájárul,
• minden olyan iratot, amelyet a pályázó a pályázat elbírálása szempontjából fontosnak tart.
Az Egyetem működéséről részletes információk az OR-ZSE honlapján (www.or-zse.hu) találhatók, illetve az OR-ZSE főtitkárától kérhetők.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. március 20. (kedd) 13.00 óra.
A pályázatok benyújtásának módja:
• postai úton, egy eredeti és egy másolati példányban a fenntartó címére történő megküldésével (MAZSIHISZ 1075 Budapest, Síp u. 12.).
Kérjük a borítékon feltüntetni: REKTORI PÁLYÁZAT.
vagy
• személyesen MAZSIHISZ 1075 Budapest, Síp u. 12. Elnöki Titkárság III. emelet, munkanapokon 9.00-13.00 között.
A postai utat választó pályázók figyelmét felhívjuk, hogy a pályázati benyújtási határidőig a pályázatnak be kell érkeznie a fenntartóhoz. Kérjük, a feladás időpontjánál erre legyenek tekintettel.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A rektori megbízásra benyújtott pályázatot az OR-ZSE Egyetemi Tanácsa véleményezi, majd a fenntartó (MAZSIHISZ) dönt a rektorjelölt személyéről, akit Magyarország köztársasági elnöke nevez ki határozott időtartamra a fenntartó kezdeményezésére.
A pályázat elbírálási határideje:
2018. április 20.
A pályázati eljárást a fenntartó (MAZSIHISZ) eredménytelennek nyilváníthatja.

2018, jan, 18