November végén ismét Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November végén ismét Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 29-től december másodikáig kerül megrendezésre a 7. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál, amelynek keretein belül több mint húsz filmre és számos kísérőprogramra, beszélgetésre ülhetnek be az érdeklődők a Művész, illetve a Puskin mozikban.

A fesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatóak, egyebek mellett az Egyesült Államokból, Németországból, Olaszországból, Izraelből és Magyarországról.

Izgalmas programot ígér többek között a Nagyi projekt című magyar dokumentumfilm, A rabbi meg a lánya című amerikai dráma Rachel Weisz és Rachel McAdams főszereplésével, valamint az elmúlt időszak egyik nagy német filmsikere, az Utolsó vacsora.

A 7. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál filmjeire és kísérőprogramjaira a jegyek 15-től megvásárolhatók a www.zsifi.org oldalon, illetve a Művész és a Puskin mozik weboldalán.

A tavalyi évhez hasonlóan Budapest mellett egyéb helyszíneken, így Debrecenben, Győrben és Szegeden is lesznek vetítések a Zsifi keretében.

A Filmfesztivál főszervezője a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (JDC-MAZS) és a Bálint Ház, kiemelt partnere Izrael Állam Nagykövetsége és az Izraeli Kulturális Intézet. A filmfesztivál része a Judafest – a zsidó kultúra ünnepe rendezvénysorozatnak.

A Fesztivál részletes programja>>>