Minden rossz zsidó varieté holnap a Gozsdu Celebrity Panopticban

mindenrosszTavaly volt épp 70 éve, hogy a még életben maradt pesti zsidóság megszabadult a nácizmustól, ezért a TÁP Színház szeretné ebből az alkalomból az idei HUMOR NAPJA rendezvényt a jellegzetes pesti zsidó humor alkotóinak és művelőinek szentelni, azoknak, akik vagy életükkel fizettek a náci terrornak vagy pedig humorral túlélték a vészkorszakot.
Salamon Béla, a legendás kabarészínész, szerző, egykori kabarészínház igazgató, hivatásos MTK drukker tavaly volt 130 éves, és épp 50 éve halt meg, de szintén erre az évre esik még számos zsidó származású szerző és komédiásnak a születési, illetve halálozási kerek évfordulója is. 110 éve született Rejtő Jenő és Kellér Dezső; 115 éve született Királyhegyi Pál; 105 éve született Tabi László; 100 éve született G. Dénes György – és 60 éve hunyt el Szőke Szakáll és Nóti Károly; 45 éve pedig távozott Latabár Kálmán.
Néhány életben maradt pályatársammal együtt mi, akik a kabaré műfajában élünk és alkotunk immár közel 60 éve, sok rendszert meg-, és átéltünk, ezért számunkra a hazai szélsőjobb újbóli előretörése nem egyszerűen a háborút megélt, idősebb emberek rettegése, hanem immár a mértékadó közvélemény-kutatások szerinti valós veszély. Mi azonban nem szeretnénk se rettegni, se félni, pláne megijedni: tudjuk, hogy a pesti zsidóság humora képes arra, hogy túlélje ezt a veszélyt is: akinek humora van, mindent tud – akinek nincs, az mindenre képes.
Március 28-án, hétfőn este 22 órakor kerül sor a TÁP Színház “zsidózós fárasztó varieté műsorára” a Gozsdu Celebrity Panopticban (1075 Budapest, Király u.13.), ahol Vajdai Vilmos, Fekete Ádám, Egger Géza, Laboda Kornél, Znajkay Zsófia, és még sokan mások gondoskodnak a felejthetetlen szórakozásért.
Jegyvásárlás>>>

2016, márc, 27