Megnyitották a budai Várban található középkori mikvét

mikve_varHétfőnként lesz látogatható a budavári Szent György tér középkori pincerendszerében az a több mint tíz éve feltárt rituális fürdő, amely valaha Buda első középkori zsinagógájához kapcsolódott.
Az ezredforduló környékén zajlott Szent György téri középkori ásatások egyik legérdekesebb lelete volt a XIII. századi zsinagóga és fürdőjének megtalálása a tér szélén, a Korona cukrászda mellett. Teljes alapterületén nem tudták feltárni, de megállapították, hogy az imaház 14 méter hosszú lehetett, téglás padlózatú és boltozatos mennyezetű. Boltíveit a terem közepén két, hatvan centiméter vastagságú kőoszlop tartotta, melyek közül az egyiknek több eleme is megmaradt, míg a másiknak csak alapköve.
Ez a zsinagóga – amely nem azonos a Táncsics utcában látogatható, XIV. század végi imaházzal – egyidős Buda városalapításával, azaz a tatárjárás után épült, az akkor még Zsidó kapunak nevezett Fehérvári kapu mellett. Az épület még a Képes Krónikában is szerepel, annak kapcsán, hogy 1307 májusában Károly Róbert párthívei hatoltak be egy éjjel az itteni kapun, amely az említés szerint a zsidók zsinagógája mellett volt. Maradványait Végh András muzeológus tárta fel és azonosította 2005-ben, de mivel a falak közúti terület alá estek, vissza kellett temetni azokat.
Kivéve a zsinagógához tartozó rituális fürdőt, a mikvét, amely már kiesett a nyomvonalból. Ez egy kicsiny, mindössze két-három négyzetméteres helyiség a kőzetbe kézzel kivájt sekély medencével, melyet a hagyományoknak megfelelően természetes víz táplált. A felújítás eredményeként napjainkra újra tiszta és természetes eredetű víz található benne.
Látogatásához előre regisztrálni kell a Várkert Bazár e-mail címén (mikve@varkertbazar.hu), és hétfőnként három turnusban tekinthető meg, együtt a középkori pincerendszerrel.

2015, aug, 04