Megjelent a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető adattára

Megjelent a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető adattára

Megjelent a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, amely a két temető nevezetes síremlékeit igyekszik a legteljesebb formában bemutatni.

A Tóth Vilmos által jegyzett kötetbe a korábbi, 1938-ban és 1999-ben megjelent hasonló tematikájú kiadványokhoz képest lényegesen több, összesen mintegy hatezer sírhely került bele, a neves személyek nyugvóhelyei mellett az építészeti és szobrászati szempontból jelentős síremlékeket is tartalmazza. A kötetben helyet kapott a Fiumei úti temetővel szoros egységet alkotó Salgótarjáni utcai zsidó temető adattára is, valamint a jelentősebb áthelyezett vagy felszámolt sírok felsorolása – olvasható a Nemzeti Örökség Intézet (NÖRI) pénteki közleményében.

Az új adattár kiadását elsősorban az indokolta, hogy az utóbbi években a Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhellyé vált, síremlékeinek jelentős része kiérdemelte a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak országszerte fellelhető nyugvóhelyeit egyesítő jogi védelmet, a nemzeti sírkertbe sorolást.

A kiadványt elsősorban azoknak a kutatóknak szánják, akik számára nélkülözhetetlen az aprólékos és pontos feldolgozás, de azok is hasznát vehetik, aki ellenőrzött adatokat és információkat szeretnének megtudni a két kiemelkedő fontosságú temető halottairól és sírhelyeiről – idézi a közlemény Radnainé Fogarasi Katalint, a NÖRI főigazgatóját.