Mártírjainkra emlékeztünk a Kozma utcai temetőben

martir_gordonkVasárnap a Kozma utcai temetőben került sor mártírhalált halt hittestvéreink emléke előtt.
A megemlékezés Verő Tamás, a Frankel zsinagóga rabbijának sófár fújásával kezdődött, majd a Goldmark kórus szívhez szóló előadását követően a Mártíremlékműnél, majd az ismeretlen munkaszolgálatos emlékművénél tartott a Budapesti Zsidó Hitközség Chevra Osztálya gyászmegemlékezést mártírhalált halt drága hittestvéreink emlékére.
A kegyeletes ünnepségen Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte az emlékező közönséget, visszaemlékezve a Holokauszt borzalmaira, amit a mai napig nem tud senki megmagyarázni .

Radnóti Zoltán
rabbi, a MAZSIHISZ Rabbitestületének elnökének megindító beszédét követően, Nógrádi Gergely, a Frankel zsinagóga kántorának szívhez szóló zsoltárai voltak hallhatóak, majd mindenki elhelyezte az emlékezés köveit mártírhalált halt testvéreink emléke előtt tisztelegve.
Megindító volt, amint a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium tanulói – jelezvén, hogy a zsidóságnak a borzalmak ellenére is van jelene és jövője – sorfalat álltak a Mártíremlékmű előtt, amint mindenki elhelyezhette az emlékezés köveit.

A megemlékezésen természetesen elhangzott a gyászolók kaddisa is, amellyel elhunyt hittestvéreinkre emlékezünk.
יִתְגַּדַּל וְיִתְקַדַּשׁ שְׁמֵיהּ רַבָּא. אמן בְּעָלְמָא דִּי בְרָא, כִרְעוּתֵהּ. וְיַמְלִיךְ מַלְכוּתֵהּ, וְיַצְמַח פּוּרְקָנֵה, וִיקָרֵב מְשִׁיחֵהּ. אמן בְּחַיֵּיכוֹן וּבְיוֹמֵיכוֹן וּבְחַיֵּי דְכָל-בֵּית יִשְׂרָאֵל, בַּעֲגָלָא וּבִזְמַן קָרִיב, וְאִמְרוּ אָמֵן. אמן. יְהֵא שְׁמֵיהּ רַבָּא מְבָרַךְ, לְעָלַם וּלְעָלְמֵי עָלְמַיָּא. יִתְבָּרַךְ. יְהֵא שְׁמֵיהּ רַבָּא מְבָרַךְ, לְעָלַם וּלְעָלְמֵי עָלְמַיָּא. יִתְבָּרֵךְ, וְיִשְׁתַּבַּח, וְיִתְפָּאֵר, וְיִתְרוֹמָם, וְיִתְנַשֵּׂא, וְיִתְהַדָּר, וְיִתְעַלֶּה וְיִתְהַלָּל, שְׁמֵהּ דְּקוּדְשָׁא בְּרִיךְ הוּא. אמן לְעֵלָּא מִן-כָּל-בִּרְכָתָא וְשִׁירָתָא, תֻּשְׁבְּחָתָא וְנֶחֱמָתָא, דַּאֲמִירָן בְּעָלְמָא, וְאִמְרוּ אָמֵן. אמן יְהֵא שְׁלָמָא רַבָּא מִן שְׁמַיָּא וְחַיִּים טוֹבִים עָלֵינוּ וְעַל כָּל יִשְׂרָאֵל וְאִמְרוּ אָמֵן : אמן עֹשֶׂה שָׁלוֹם בִּמְרוֹמָיו הוּא יַעֲשֶׂה שָׁלוֹם עָלֵינוּ, וְעַל כָּל-יִשְׂרָאֵל וְאִמְרוּ אָמֵן. אמן

2016, szept, 25