Március 15-én a Kozma utcai temetőben emlékezünk

A Budapesti Zsidó Hitközség és a Tábori rabbinátus, valamint az Országos Főrabbi Hivatal megemlékezést szervez március 15-én 13 órára a Kozma utcai temetőbe.
A rendezvényen a 170 éves Szabadságharc zsidó hőseire emlékezünk.
A megemlékezésen beszédet mond dr.Frölich Róbert országos főrabbi, Ács Tamás, a BZSH elnöke, valamint és Totha Péter Joel tábori főrabbi.
Énekel Király Miklós, az emlékező zsoltárimákat Fekete László főkántortól, és Rudas Dániel kántortól hallhatják.
Akik nem tudnak másként eljutni a Kozma utcai temetőbe, azoknak rendelkezésére áll a hitközség által bérelt busz, amely 12 órakor indul a Dohány utcai zsinagógától, a Herzl Tivadar tértől.
Emlékezzünk közösen!

2018, márc, 13