A kortárs izraeli irodalom egyik legnagyobb sikere szókimondó szexualitásával, bibliai és pszichológiai utalásaival egy szerelmi viszony érzékeny területeire navigál: a képtelen kapcsolat egyszerre fennkölt és groteszk, szent és profán, felszabadító és felemésztő.
Ebben a történetben egy fiatal feleség örvénylő viszonya egy idősebb férfival lassanként lázas, lírai vizsgálódássá változik: mi a megszállottság lényege?
Amikor Ya’ra megismerkedik Aryeh-vel, apja gyermekkori barátjával, rögtön vonzódni kezd a férfi ravaszul magabiztos személyéhez. Nemsokára elhagyja a hatalommal bíró idősebb férfiért jóindulatú és elkötelezett férjét; ám ahogy a viszonyuk szorosabbá válik, Ya’ra rádöbben: mindaz, ami vonzza szeretőjében, ugyanolyan erővel taszítja is.
Csábító és provokatív regény az emberi kapcsolatokról.
“Az egyetem bejáratánál a taxi megállt, és én nehézkesen kiszálltam. A sofőr megkérdezte, mi van a bőrönddel, és azt mondtam, nincs bőröndöm, és csodálkozott, így utazott külföldre, minden nélkül, nem utaztam külföldre, mondtam, csak azért mentem, mert vártam valakit, aki visszajött. Hát akkor hol van? Miért van egyedül?, csodálkozott, én meg azt mondtam, ez jó kérdés, egy egész könyvet lehetne írni erről a kérdésről, és felmentem a mozgólépcsőn, az emberáradattal szemben, mert mindenki most jött le, tomboló dühvel hullámzottak a lefelé kúszó lépcsőkön, és csak én mentem felfelé, futottam, míg nem késő, mintha ettől függne az egész életem, és bementem a könyvtárba, a könyvek enyhe illata betakart, és azt a könyvet kértem a könyvtárosnőtől, de azt mondta, ez egy védett példány, nem veheted ki, és azt mondtam, nem veszem ki, itt olvasom. Negyedóra múlva zárunk, figyelmeztetett, és azt mondtam, rendben, negyedóra elég, és a könyvvel a kezemben leültem a sarki asztalhoz, és reszkető kézzel lapoztam, anélkül hogy egyáltalán tudtam volna, mit keresek, de amikor megtalálom, akkor tudni fogom.
Körülöttem már mindenki csomagol, messziről látom, ahogy Nétá rázza a rovarjait és egy nagy táskába teszi az iratcsomót, csak én tapadok hozzá a könyvhöz, mint anya a gyerekéhez, bámulva a tökéletes testrészeit, forgatom, egyre forgatom a lapokat benne, és tudom, hogy nincs az a szabály, amelyik elválaszthat bennünket, és amikor a hangosbemondó felszólít mindenkit, hogy hagyják el a könyvtárat, egy távoli sarokba megyek és lefekszem a polcok közé a kemény szőnyegre, hallgatva, ahogy árad belőle a puha léptek zaja, és hallom a főkönyvtárost, ahogy sietteti a dolgozókat, esküvőre megyek ma, mondja, muszáj bezárnom, és pár perc alatt eloltják a vakító fényeket, csak a biztonsági lámpa marad égve, és tudom, hogy holnap reggelig itt leszek, bezárva, étel és ital nélkül, és senki más, csak én és a könyvem.
Mióta az egész elkezdődött, most először lélegzek fel, odakúszok a halovány lámpához és aláülök, csak a lapok suhogása hallatszik a nagy termeken eluralkodó csendben, és folytatom a keresést, míg meg nem találom a legendát, és tudom, hogy megtaláltam pontosan azt, amire szükségem van, a Kohanita Főpap lányának legendáját, aki hitehagyott lett a Szentély lerombolásának estéjén, és az apja sivát ült érte, mintha meghalt volna, és a harmadik napon odament az apjához, megállt előtte, és azt mondta neki, apám, csak azért tettem, hogy megmentsem az életed, de ő nem volt hajlandó felállni a sivából, és a szemeiből könny áradt, amíg a lánya meg nem halt, akkor felállt, átöltözött, és kenyeret kért enni, és biztos vagyok benne, hogy már hallottam ezt a legendát, sok évvel ezelőtt, amikor anyám egyik este felolvasta nekem, egy áramszünet ideje alatt, és mindhárman ott ültünk egyetlen gyertya körül, és a papa azt mondta, miért mondod el neki ezt a történetet, nem látod, hogy túl szomorú?”