Ma este köszönt be LágBáomer!

Ma este köszönt be LágBáomer!

Pészach második estéjétől elkezdődött a negyvenkilenc napon át tartó ómerszámlálás. A második estétől minden este számláljuk a napokat. Az ötvenedik napon lesz Sávuot ünnepe. A Sávuot (שבועות) “heteket” jelent,  ami a számlálás héthetes időszakára utal. A számlálás célja az, hogy a kivonulás ünnepe után lélekben felkészüljünk Sávuotra, a Tóraadás ünnepére.

A számlálás Peszách második estéjén kezdődött, amikor egy bizonyos mennyiségű új árpát kellett learatni, és másnap áldozatként a Szentélyben bemutatni. Az egész időszak Szfirát Háomer, „az omer számlálása” néven ismeretes.
Az ómerszámlálásnál minden nap először elmondjuk az “ál szfirát háomer” (סְפִירַת הָעוֹמֶר) áldást, utána megemlítjük a nap számát, majd az eltelt hetek és napok számát.

A szfirá idején pusztította el a pestis Rabbi Ákivá több ezer tanítványát. Azóta a szfirá alatt részleges gyászidő van, nem tartanak esküvőt, nem vágatnak hajat, tilos táncolni és muzsikálni. Ezek a korlátozások azonban nem érvényesek Lág Báomerkor (ל״ג בעומר), a harmincharmadik napon, mert ekkor szünetelt a járvány. Idén Lág Báomer május 2-án, szerdán este köszönt be, és egészen csütörtök estig tart.

A Talmud szerint a járvány huszonnégyezer áldozatot követelt. Azonban a nap múltával újra szedte áldozatait. Az egyes zsidó irányzatok eltérő harminchárom napot jelölnek meg a gyász idejének, mert a bölcsek különböző időpontokat állapítottak meg.

A szefárd zsidók szerint ezen a napon végleg megszűnt a járvány, ezért ezt a 33 napot Pészáh első napjától Lág Boajmerig tartják. Az askenáz közösségek Ijjár hónap elsejétől Sávuótig tartják a gyászt, azaz szerintük Lág Báómer napja csak szünet volt a járványban.

Az ünnepnek van egy másik vetülete is. Ómer 33. napja Rabbi Simon Bar Joháj, a kabbala egyik alapművének, a Zohár szerzője halálának napja is. Simon bar Joháj rabbi volt a neves Rabbi Akiba egyik legjelesebb tanítványa. Saját tanítása szerint a halála nem ad okot szomorúságra az ő esetében, hiszen a zsidó hagyomány szerint egy ilyen igaz ember, mint ő, a halálával Istenhez kerül. Halálos ágyán arra utasította tanítványait, hogy örömünnep legyen halálának napja.

A Szfirát Háomer utolsó három napja már nem a gyász, hanem a Tóra-adásra való felkészülés jegyében telik, ezért ekkor már lehet házasodni is.