Letartóztatták a tel-avivi lövöldöző apját

ter_apaBűnpártolással gyanúsítják Izraelben azt az arab férfit, aki a múlt pénteki tel-avivi terrortámadás után közölt videófelvételeken felismerte fiát, majd a rendőröknek is elmondta, hogy gyermeke a tettes. Nashat Melhemet ezután gyanúsította meg a rendőrség azzal, hogy ő követte el a támadást. A rendőrök szerint a férfi ölt meg három embert a város egyik sétálóutcáján, egy bárban.
Az apa és a fiú rokonai arra gyanakszanak, hogy a rendőrök nyomást akarnak gyakorolni a feltételezett merénylőre, ezért vették őrizetbe az apját.
Az egyik név nélkül nyilatkozó rokon az Ynet.com híportálnak azt mondta, hogy a rendőrök ezzel a taktikával nem mennek majd semmire. “Nashat egy őrült. Nem érdekli, ha bármelyik rokonát letartóztatásban látja” – írja a portál.
Azóta az is kiderült, hogy a gyanúsított apjától lopta el a fegyvert, az otthoni széfből. Az apa ugyanis önkéntes rendőr. A hatóságok erre alapozzák a bűnpártolás vádját.
Tel-Aviv belvárosában egy férfi automata fegyverből nyitott tüzet múlt pénteken a Rafinta bár vendégeire, majd elmenekült.
A Haaretz című izraeli újság feltöltött egy biztonsági kamera által készített felvételt, amelynek az utolsó másodpercein látszik, amint a férfi lövöldözni kezd.
Az Ynet.com úgy tudja, hogy Nashat Milhem édesanyját is kihallgatták, de őt egyelőre hazaengedték. Tel-Avivban napok óta rendőrségi helikopterek járőröznek a város északi része fölött, és fegyveres rendőrosztagok járják az utcákat a támadó után kutatva.
A rendőrség szerint az is elképzelhető, hogy a lövöldözéssel gyanúsított férfi már elmenekült a városból, az ország északi része felé.
A rendőrség szerint a pénteki támadás egyedi eset, és nem illeszkedik az utóbbi hónapokban palesztinok által izraeliek ellen elkövetett késes merényletek sorába.

2016, jan, 05