Következő hetiszakaszunk: Tázriá-Möcorá (תַזְרִיעַ-מְּצֹרָע)

Következő hetiszakaszunk: Tázriá-Möcorá (תַזְרִיעַ-מְּצֹרָע)

Ezen a héten ikerszidrát olvasnak a zsinagógában, mindkettő fizikai és rituális tisztaságról szól. Az elsőnek a címe Tázriá, jelentése aki magzatnak életet ad. Az első részben (תַזְרִיעַ) a szülő nő kötelességéről esik szó, fiúgyermeknél hét napig tisztátalan, ezután rituális fürdőt vesz. A nyolcadik napon a fiúcskát felveszik Ábrahám szövetségébe. Lánykánál tizennégy nap után kell a rituális fürdőt meglátogatni. Annak idején áldozatot mutatott be az ifjú anyja, ma hálaimával köszönik meg a szerencsés szülést.

A másik téma, amellyel az első hetiszakasz foglalkozik : súlyos betegség a poklosság – amely talán a leprára emlékeztet leginkább. Bár a lepra gyógyíthatatlan betegség a poklosságot a papok – akik orvoslással is foglalkoztak – gyógyították. Van olyan vélemény is, amely kórnak a gyógyítását ma nem ismerik, az nem jelenti azt, hogy az ókorban sem ismerték. Számos titok van, amit annak idején tudtak, előttünk megfejthetetlen rejtély maradt. Ez a betegség büntetésnek számított, mint lentebb ezt részletezni fogjuk. Akinél a poklosságot észlelték, annak el kellet hagynia a tábort is és csak gyógyulása után térhetett vissza a közösségbe. Ha meggyógyult, ahogy írva van: “mossa ki ruháit, nyírja le minden haját, fürödjék meg és legyen tiszta, azután bemehet a táborba, de háljon sátrán kívül hét napig.”

Látjuk, hogy több ezer évvel ezelőtt nagyon fontos járványügyi, egészségvédelmi, tisztasági intézkedéséket foganatosítottak a közösség érdekében

Az ikerszidra második szakaszának neve Möcórá (מְּצֹרָע). A szó etimológiai értelme móci -rá- a rossz szó terjesztője. Mert a bőrön jelentkező betegséget a rágalmazó – pletykálkodó kapta meg. Olvassuk a Szentírásban Mózes IV. könyvében, hogy Mirjam, Mózes nővére, Áronnak beszélt fivére házasságáról kellemetlen szavakat, melynek hatására Mirjam hét napig poklos lett. A hetiszakasz leírja, hogy a ruhán, sőt a házon is lehetett olyan elváltozás, amely poklosságnak tekinthető. A ruhát miután megmutatták a papnak, elzárták hét napra. A hetedik napon az orvoslás szakértelmével rendelkező pap megtekintette a ruhát, ha terjedt az elváltozás, akkor el kellett égetni, ha nem terjedt, de látszott a seb a ruhán, úgy újra hét napig zárták el, de előbb jól elmosták. Ha ezután sem homályosult a hiba, akkor a tűz martaléka lett a ruha. Ha megfakult a seb, megmosták és tiszta lett. A ház falán is jelentkezhetett gombásodásra vagy salétromréteg képződésére utaló nyom. Ekkor értesítették a kohént, (papot), de mielőtt megérkezett kiürítették a házat. Mert ha a pap tisztátalannak nyilvánította az épületet, akkor a benne lévő berendezéséket sem lehetett használni. Mikor megszemlélte a pap a házat, és megállapította a bajt, hét napig lezárták az épületet, ha nem múlt el a jelenség, azt a részt lebontották, és újra vakolták. Hét napig várakoztak, ezután ha nem múlt el a “baj”, látszott még az elváltozás, úgy lebontották a házat.

Szó esik a poklosságból meggyógyult tisztító szertartásáról, mikor a szőrzetét eltávolították, megmosdatták, ruháit is jól megmosták, eztán egy galambot vagy gerlicét szabadon bocsájtottak, jelezve, hogy életet nyert a meggyógyult. Felkenték olajjal, mint máskor a papokat szokták.

A hetiszakasz másik része a nemibetegségek ismérveivel foglalkozik. A Szent Ház, a templom közelébe nem léphetett e betegségtől megfertőzött ember. “És óvjátok Izrael fiait tisztátalanságaiktól, hogy meg ne haljanak tisztátalanságukban, amidőn megtisztátalanítják hajlékomat, amely közöttük van.” Aki e betegségből meggyógyult, az megfürdött, ruháit alaposan megmosta, és csak utána mehetett Izrael közössége közé.
Az ikerszakasz nagyon sokat foglalkozik a mosdással, tisztálkodással. A fürdőt, melyben a tisztálkodás történt, mikvének – vízgyűjtőnek – nevezik. A medencének legalább 760 liter élő víz forrással – vagy esővízzel kell rendelkeznie.

A mikvét olyan fontosnak tartják, hogy még a templomot is el lehet adni, ha az ára a fürdőre kell. Remélhetőleg ez csak elméleti lehetőség, nem kerül rá sor, de jelzi a mikve rangját, fontosságát. Sokan mondják, hogy ez rituális tisztaság, nem tévesztendő össze a higiéniával. Ünnepek előtt vagy a vallásos ember Tóra olvasás előtt megy el megmártózni a mikve tükörsima vizében.

Nem szerencsés, ha rituális tisztaságot a higiéniával szembeálltjuk. Nemcsak azért, mert a fürdőbe mennek a házasulandó fiatalok, a nők a tisztulási ciklus után, de bárki is megy oda, a piszok az elválasztó, úgy nem érvényes a megmártózás. Olyan ez, mint a kenyérevés előtti kézöblítés, amikor is először meg kell mosni a kezet szappannal vagy más mosószerrel, csak a tiszta kézre, mintegy pecsét a tisztaságon, érvényes a kézöblítés.
A mikvénél is csak piszoktól mentes, tiszta ember léphet a medencébe, így a mikve a szellemi, lelki (rituális) és higiénikus nagybetűvel írott Tisztaság jelképe. Jelzi, hogy az embernek mindenféle értelemben legyen tiszta a keze, tiszta a szíve, a lelke, de a teste is. Prágában, a középkorban nagy járványok dúltak, amelyek a gettót csak mérsékelten érintették.
A mikve és a különböző élethelyzetek előtt és után kötelezően előírt kézmosás a rejtély kulcsa. Így talán érthető, hogy miért kell törekedni arra, hogy minden közösségnek legyen lelki és testi tisztaságot jelképző mikvéje, fürdője.