Következő hetiszakaszunk: Smini (שְּמִינִי)

sminihetEzen a héten a Smini (שְּמִינִי) hetiszakaszt olvassák fel a zsinagógákban. Hét napig tartott, hogy Mózes felavatta Áront és fiait a papi teendőkre. A nyolcadik nap lehetett volna Áron életének csúcsa, hiszen akkor láthatott el először fiai segítségével szent szolgálatot. Mint főpap először állt az oltár előtt. Elisevá, Áron felesége is boldog lehetett, hiszen férjére és két fiára tekintett Izrael népe. Ekkor történt a tragédia. Nádév és Aviku, Áron két fia “idegen tüzet” vitt a Szentélybe és a tűz elemésztette őket, holtan estek össze. Áron megdöbbenten hallgatott. Valószínűleg a két fiú ittasan ment be a szent helyre. Erre utal az Örökkévaló első szava Áronhoz, miszerint a papok bort és szeszes italt ne fogyasszanak, mikor belépnek a Találkozás Sátrába.
A Hetiszakasz fontos tájékoztatása még a fentieken kívül az ehető és tiltott állatok felsorolása. A négylábú állatoknál a fogyaszthatóság ismérve, hogy hasított patájú és kérődző legyen a jószág. A halaknál a pikkely és uszony a követelmény, a madaraknál a tiltás szerint a ragadozó és mocsárban élő szárnyasok tartoznak e csoportba (pl. a sas, a keselyű, a sólyom, a holló, a kuvik, a bagoly, a denevér). Maimonidész, a Cordovában 1135-ben született tudós (civilben orvos) véleménye szerint a kásrutnak ( a kóser, azért ehető, nem kóser, ezért tiltott ) ételek kategorizálásának egészségügyi okai vannak, még ha az ember ezt nem is tudja. A másik nagy tudós, Nachmonidesz szerint az ember jellemére, a lelkére hatna károsan, ha ragadozó állatot vagy vért fogyasztana. A vér fogyasztása különösen tilos minden melegvérű állatnál. A húst elkészítése előtt ki kell sózni, hogy még véletlenül sem maradjon benne vér. Ebből is látható, hogy az időnként felmerülő ún. vérvádak teljesen abszurdak és érthetetlenek, mert a vallás betűjétől és szellemétől idegen dolgokat állítanak. A modern ember feltehet olyan kérdést, hogy a hűtőszekrény korszakában is érvényesek-e még Maimonidesznek a tiltott ételekre vonatkozó megállapításai. A kérdés felesleges. Az Örökkévaló vagy 3000 éve íratta le Mózessel ezeket a törvényeket, parancsolatokat, amelyeket a zsidók megtartottak és e törvények pedig megtartották a zsidóságot.
(Deutsch Gábor írása nyomán)

2016, márc, 28