Kóser bolt nyílt a Lehel téri piacon

Budapesten nagyon kevés hely specializálódott kóser termékek, főleg húsok forgalmazására. A XIII. kerületben található Lehel téri Vásárcsarnokban azonban a Hanuka negyedik napján nyitott meg a BZSH felügyelete mellett – és dr.Kunos Péter ügyvezető igazgató jelenlétében- egy új hentesbolt, amelyben már a kezdeti árukészletben is több friss kóser termék közül válogathatnak a vásárlók.
A Deutsch Péter rabbi közbenjárásával nyíló üzletben csirke- és pulykahús, szalámik, snack kolbász, virsli, pulykamell sonka kapható, de a jövőben kóser marhát, borjút és bárányhúst is forgalmaznak majd.
A húsok mellett kóser tészta és olaj is kapható, ám az árukészletet folyamatosan bővítik, így idővel jóval nagyobb választékból lehet majd válogatni a Lehel téri Kosher Cornerben.
“A bolt úgy lett kialakítva, hogy a bolt egyik felében került kialakításra egy kóser sarok, ahol a Kóser Laky Konyhából, illetve a kóser vágóhídról, rabbinikus felügyelet mellett előre becsomagolt termékeket lehet vásárolni.” – mondta az új kóser bolt jellegéről Deutsch Péter rabbi.

A Lehel téri kóser üzlet>>>

2017, dec, 15