Kommentár Slach Löchá hetiszakaszunkhoz

Kommentár Slach Löchá hetiszakaszunkhoz

“Dor bámidbár – “a pusztai nép”. Így szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Küldj magadnak férfiakat, hogy kikémleljék Kánaán országát..”

Slach Löchá (שְׁלַח-לְךָ) hetiszakaszunk több problémát vet fel:
1. Mi az értelme a “magadnak” szónak?
2. Miért nem büntették a népet az aranyborjú imádásáért; és csak a kémek küldéséért nem mehettek be az országba?
3. Tulajdonképpen ki küldte őket?
4. Mi volt a kémek vétke?

Kezdjük az utolsó problémával. A kémek igazat mondtak: az ország gazdag termésű volt, városai erősek, lakossága sok és erős. Mi volt hát a bűnük? A jelentéshez fűzött magyarázatuk. “Nem mehetünk mi be ahhoz a néphez, mert erősebbek nálunk” – így szólt a tíz kém Józsua és Kálév kivételével. Lázították a népet Mózes ellen és Izráel fiai sírtak azon az éjjelen. (A hagyomány szerint Tisábeáv éjjele volt.) Végül is vonakodtak továbbmenni. “Válasszunk új vezetőt és térjünk vissza Egyiptomba.” Ez az uszítás volt a kémek bűne. Erre írta Áchád Háám: “Úr már nem volt (Egyiptom), de a nép szolga maradt…”

Ki küldte a kémeket? Ez a kérdés azért merült fel, mert Devarim könyvében másképp szól az elbeszélés: “Mindnyájatok hozzám jöttetek, mondván, küldjünk előre embereket, hogy kikémleljék az országot… Tetszett nekem a dolog” – így szólt Mózes. Eszerint nem Isten küldte a kémeket. A kezdeményezés a népé volt és Mózes tetszésével találkozott.
Az ellentétet Bölcseink így oldották meg: Isten beleegyezett a nép kérésébe, de azt akarta, hogy olyan embereket küldjön Mózes, akik megerősítik a nép hitét. Ezért mondta: “…küldjél magadnak…”, a te vezetésedet, küldetésedet szolgálják a kémek, és nem a nép kishitűségét. És mondta Mózes: “ebben a dologban nem hittetek Örökkévaló Istenetekben.” (Deut. 1/32.) A kémek kiküldése a nép ajánlata volt és gyenge hitének kifejezője.

Vizsgáljuk meg a második kérdést. Miért nem büntették a népet az aranyborjú imádásáért, és csak a kémek küldése miatt nem mehettek be az Ígéret Földjére? Az aranyborjú vétke – Bölcseink szerint – a nép naivitásának, gyermekkorának tudható be. Nem véletlen, hogy éppen Áháronhoz, Mózes testvéréhez fordultak kérésükkel. “Csinálj nekünk Istent, az vezessen minket; mert nem tudjuk, mi lett a férfiúval, Mózessel, aki kivezetett minket Egyiptomból.” (Ex. 32/1) Mikor Mózes lejött a Szináj hegyéről és összetörte a kőtáblákat; ő is Áháront hibáztatta: “Mit tett neked ez a nép, hogy ily nagy bűnt sóztál reá?” (Ex. 32/21 ) Isten nem büntette meg a népet, amely tudatlanságában bűnözött és az egyiptomi állatkultuszt utánozta Mózes “eltűnése” miatt.

Más volt a helyzet a kémek kiküldésével és a visszatérők uszításával. A nép már túl volt “gyermekkorán”, számos csodának és égi segítségnek volt tanúja. És mégis azt mondta: “Mert Isten gyűlöl minket, azért hozott ki minket Egyiptomból” (Deut. 1/27). Izrael már “felnőtt” korát élte, mikor azt mondta: “Válasszunk új vezért, aki visszavisz minket Egyiptomba.” Erre a lázadásra, erre a kishitűségre már nem volt más választása Istennek, mint a pusztában hagyni a szolgalelkű népet negyven esztendeig, és az új, szolgaságot nem ismerő nemzedéket vinni be Kánaán országába. Biálik úgy írt a pusztai nemzedékről, hogy ő az utolsó nemzedék a szolgaságban és az első a megváltásban. A szolgaságban valóban utolsó volt az Egyiptomból kiszabadult nép, de a megváltáshoz új nemzedéknek kellett születnie a pusztában.

“Dor bámidbár” – a pusztai nemzedék mind a mai napig a szolgalelkűség szimbóluma.