Kommentár Vájislách (וַיִּשְלַח) hetiszakaszunkhoz

Kommentár Vájislách (וַיִּשְלַח) hetiszakaszunkhoz

vajislach_komKözismert talmudi mondás: “Máászé ávot szimán löbánim” – “az ősatyák élete jelképe az utódok történelmének”.
Ezt a mondást elsősorban Jákov ősatyánkra vonatkoztatják. Róla szól nem kevesebb, mint hat hetiszakasz elbeszélése. Érdekes megemlíteni az első három kezdő szót, mely utalhat nemcsak az ősatya életére, hanem a zsidó történelemre is.

“Vájécé” – “Vájislách” és “Vájésev” – azaz: “kiment”, “küldött” és “letelepedett”.
“Vájécé Jákov” – Az ősatya viszontagságai akkor kezdődtek, amikor elhagyta a szülői házat és elment idegenbe szolgálni Lábánhoz.

“Csak egy bot volt birtokomban, amikor átkeltem a Jordánon” – mondotta. A vándorboton kívül semmije sem volt… Izrael fiai elűzettek hazájukból a Második Szentély pusztulásakor, és a vándorbot volt osztályrészük, minden vagyonuk. Országról országra vándorolt a gáluti zsidó nép, mert nyugalma nem volt sehol. Egyik helyről kiűzték, másutt – ideiglenesen – befogadták, megtűrték…

Az otthonától távol levő Jákovnak sok viszontagsággal kellett megküzdenie. Apósa, Lábán kihasználta és megrövidítette őt. Testvére, Észáv, életére tört. Izrael fiai fennmaradásukért küzdöttek a gálut országaiban. “Vájislách” – Jákov ajándékokkal akarta ellenségeit lefegyverezni. (Ajándékot küldött testvérének, Észávnak.) De sokszor kellett a gáluti zsidóságnak is “ajándékokkal” adókkal megváltani életét!

“Vájésev Jákov” – Jákov végül is letelepedett atyái országában.

Rási érdekes megjegyzést fűz a “vájésev” – “letelepedett” szóhoz. Az igazak nyugalomban szeretnének élni, de íme, Jákovot egyszer leánya, Dina megerőszakolása, végül József fiának “eltűnése” rendítette ki nyugalmából, és élete sorozatos fájdalom és szenvedés volt “letelepedése” után.

És az utódok, a mai zsidó nép?
2000 év üldöztetés, a rettenetes Holocaust után végül letelepedett ősei hazájában… Vajon elérte-e nyugalmát? Az ország fennállásának 50 éve szakadatlan háborúk, ellenségeink támadása, polgárainak robbantásokkal való legyilkolása jegyében telt el.

“Vájésev Jákov” – Izrael letelepedett, de máig sincs nyugalma. Fiaink ezrei vesztették életüket az ország és a nép védelmében, polgáraink sokasága, köztük asszonyok és gyermekek estek áldozatul a gyűlölettől áthatott gyilkosok öldöklésének.

Jákov végül is megtalálta elveszettnek hitt gyermekét, Józsefet, testvérével, Észávval is békét kötött és megérte utódai szaporodását, ha idegen földön is, de a hazába való visszatérés reményében. Utóda, Mózes volt hivatva e reményeket valóra váltani.

Tizenkét fia volt Jákovnak, a 12 törzs ősapja. Legközelebb áll hozzá a Ráchel által szült, elveszettnek hitt József, és testvére Binjámin. Utóbbi születésekor meghalt a szeretett feleség, Ráchel. Jákov nem temette őt a Máchpéla barlangba, hanem útközben, Bét Lechem mellett helyezte őt örök nyugalomra. Ez Ráchel anyánk sírja mind a mai napig.

“Máászé ávot szimán löbánim” – az atyák cselekedetei jelzik az utódok történéseit. De sok zsidó anya nem részesült atyái mellé való temetésben, hanem az “útszélen” temették el a vándorló zsidók!

A Midrás érdekes megjegyzést fűz Ráchel sírjához. A messze jövőben Izrael fiait Babilóniába viszik majd száműzetésbe. A száműzöttek elhaladnak Ráchel sírja mellett, és az ősanya imádkozik értük. “Kol börámá nismá Ráchel mövákáh ál bánéchá”. Hangos sírás hallatszik, Ráchel siratja gyermekeit”. – Isteni hang felel az ősanya imájára: “Ne hallasd hangodat sírással. Jutalma lesz imádnak és fiaid visszatérnek hazájukba” .

Visszatértünk és imádkozunk Jákov és Ráchel sírjainál… Hisszük, hogy eltűnt fiaink is visszatérnek.