Következő hetiszakaszunk, a Pökudéj (פְקוּדֵי) a főpap és a papok öltözékével foglalkozik. Ez a leírás másodszor fordul elő a Tórában – talán hangsúlyozva a jelentőségét…
A főpap közvetít Isten és Izráel között. Az év egyetlen napján, Jom Kippurkor mehet be a szentéjek szentéjébe, hogy bűnbocsánatért könyörögjön népe számára. A hetiszakaszban leírt főpapi öltözék arany és égszínkék szálakból szőtt, aranyból készült csengettyűkkel övezve. Ám Jom Kippurkor nem mehetett be a főpap a szentélybe “aranyos” ruhájában, mert az az aranyborjú emlékét idézte fel. Fehér gyolcs köpennyel cserélte fel öltözékét.
A főpap homlokát aranyból készült pánt díszítette, rajta Isten szent neve. E kimondhatatlan Nevet a főpap Jom Kippur napján a Szentek Szentélyében ejtette csak ki. Melldísze aranyos keretben 13 különböző drágakőből állt. A köveken a tizenkét törzs neve díszelgett.
A főpapi öltözék e két része Isten és a tizenkét törzs nevével, szimbolizálta az Isten és Izráel közötti kapcsolatot.
A papok, azaz a kohaniták, Áháron utódai voltak. A főpapok Áháron fiának , Elázárnak leszármazottai. De Salamon király elűzte az ebből a családból származó utolsó főpapot, Evjátárt Ánátotba és helyébe kinevezte Cádokot főpapnak, kinek utódai egészen a Chásmoneusokig szolgáltak főpapokként. Az Ánátotba elűzött Evjátár egyik utóda volt Jeremiás próféta.
Matitjáhu utódai, a Chasmoneusok, maguk lettek a főpapok Cádok utódai helyett. Ezt a tisztséget akkor is megtartották, amikor felvették a királyi címet. (Jochanán Horkanos, isz.e. 2.sz.). A Talmud bölcsei, akik nem akarták elismerni a nem Dávid házából való királyokat, csak úgy említik az első Chasmoneus királyt, mint Jochánán Hákohén Hágádol (a főpap).
A két tisztség, királyság és főpapság sokszor váltott ki ellentétet egymás között. Az ellentét legélesebb volt Alexander Jánáj (isz.e. 103-76) esetében. Az ő főpapi működése éles ellenzést váltott ki a bölcsek részéről. Két fia közül Horkanos örökölte a királyságot, Aristobulus a főpapságot.
De az utóbbi fellázadt bátyja ellen, király akart lenni, és a “döntőbíró” a polgárháborúban a római Pompeius volt. Így vette kezdetét a római uralom Júdeában (isz.e. 63).
A római uralom idején néha a főpap állt a Szanhedrin élén, felváltva a tisztséget az írástudó elnökkel. Azokról az időkről a maga is előkelő papi családból származó Josephus Flavius számol be. (Antiquetates Judeorum).
A hetiszakasz befejező része a pusztai szentély felállításával és felavatásával foglalkozik. “És lőn a második év első hónapjának első napján felállították a Szentélyt” (Miskán). (X.40/17.) Vagyis Niszán hó első napján, az egyiptomi kivonulás első évfordulóján lett felavatva a “vándor” szentély.
“Ez a hónap legyen számotokra a hónapok feje. Első legyen az év hónapjai között”. (Ex. 12/2). Mind a mai napig Niszánnal kezdjük a hónapok felsorolását; bár az esztendő Tisri hó elsejével kezdődik. Ez az egyetlen hónap a zsidó naptárban, melynek héber neve van (“csodák”), a többi hónap neve babilóniai eredetű.
A hetiszakasz leírja, hogy a felavatás után Isten szelleme betöltötte a szent Sátort nappal felhő, éjjel tűzoszlop formájában. A Sátor adta a jelt Izráel fiainak a pusztában a tovább vonulásra, vagy a táborozásra. “Ha a felhő felszállt a Szentély fölött, Izráel fiai tovább vonultak” (Ex. 40/36). “Mert felhőben volt az Úr nappal és tűzben éjjel, egész Izráel szeme előtt, egész vándorlásuk alatt” (u.o. 3/8).
Ezzel a mondattal fejeződik be nemcsak a hetiszakasz, hanem Mózes második könyve is.
(Menáchem Meron: Az élő Biblia)