Kommentár hetiszakaszunkhoz: a nagy szombat

Kommentár hetiszakaszunkhoz: a nagy szombat

Az elöttünk álló szombatot “nagy” szombatnak nevezik, héberül: שבת הגדול.

A Pészách előtti szombat nevét többféleképpen magyarázzák. Egyesek szerint ez a “nagy” szombatja. Vagyis a közösség vezetője köteles ezen a napon Pészáchról beszélni. Más magyarázat az e napra rendelt prófétai szakasz utolsó mondatára hivatkozik: “Elküldöm nektek Élijáhu prófétát, mielőtt eljön Isten rettenetes nagy napja”.

A hetiszakasz maga az áldozatok törvényeivel foglalkozik. Bűnök kiengesztelését égő áldozatokkal gyakorolták; az egész áldozatot elégették. Ezzel szemben családi-ünnepi áldozatoknál az állat húsát megették. Ilyen volt a Pészách áldozat is, melynek eredete az egyiptomi kivonulás éjjelére vezethető vissza.

Az e napra rendelt prófétai szakasz színes és változatos, telve mindig aktuális gondolatokkal.
Az első örökérvényű eszmét a következő mondat fejezi ki: “Én, az Isten nem változtam és ti, Jákob gyermekei megmaradtatok”. Mózestől kezdve az összes próféták hirdették a zsidó nép örök fennmaradását. “Még ha ellenségeik országában lesznek is, nem hagyom, hogy megsemmisüljenek…”. Így szólt Mose Rábénu; “Elpusztítom a bűnös államot, de nem pusztítom el Jákob házát”. Ezek Ámosz próféta szavai. Hasonlóképpen prófétálnak Jezsajás és Jeremiás.

De Izrael örök fennmaradásának feltétele a fent idézett mondat első fele: “Én, az Isten nem változtam.” A zsidó nép ősidők óta élt a “Sömá Jiszráél” hitében. Ezt vallották őseink a gálutban, a római birodalomban, a spanyol inkvizícióban a máglyára menők, ezt mondta a zsidó ember a veszély órájában, vagy a halál torkában. A “Halljad Izrael, az Örökkévaló istenünk egyetlen egy” hitvallása volt népünk fennmaradásának titka.

A prófétai szakasz utolsó mondatai a megváltás hírnökéről beszélnek.
A hírnök Élijáhu próféta. A Széder estével és sok népi mondával kapcsolatos. Élijáhu történetei a mai Háftárá mondatából indulnak ki. “Elküldöm nektek Élijáhu prófétát”. A megváltás idejének egyik lejellemzőbb tünetéről olvashatunk e mondat folytatásában. “Az atyák szívét fiaikhoz fordítom és a fiúkét az atyákhoz”. Ez a mondat azt a gondolatot akarja kifejezni, hogy az “idők végén” megszűnik majd a nemzedékek közötti ellentét.

Az emberi társadalom fennállása óta mindig létezett az öregek és az ifjak között lévő ellentét. Az ifjúság újítani akar, új eszmékre, új cselekedetekre vágyik. Ez biztosította a társadalom fejlődését. A latin közmondás szerint “az idők változnak és mi velük változunk” (tempora mutantur et nos mutamur in illis). Ha a “mi” szót az emberiségre értjük, a közmondás igaz. De ha csak egy nemzedékre, az “öregekre” vonatkoztatjuk kevéssé fogadhatjuk el.

A bibliai mondat az “arany” középutat vallja. Az “öreg” nemzedék megérti az új, a fiatal nemzedék gondolatait, törekvéseit. De a fiatalság nem veti el elődei tanítását. “A fiúk szívét az atyákhoz fordítom”. Az ifjak folytatják az ősök életét, tanítását is, miután hozzáteszik az újat, az ő életük gondolatait; tapasztalatait.

Sábát Hágádol tanítása ebben a gondolatban kulminálódik: Pészách ünnepe, az egyiptomi kivonulás története örök eszméket fejez ki a szabadság értékéről, a szolgaság elvetéséről. A zsidó nép nemzedékről nemzedékre őrizte az ősi hagyományt és a mai “elektronikus” korszak ifjai is tanulhatnak e hagyományból. Csakis így remélhetjük, hogy Elijáhu próféta nekünk is hirdeti majd a megváltást.